Forrás, 2000 (32. évfolyam, 1-12. szám)
2000 / 3. szám - Kapuściński, Ryszard: Ében (III. rész) (Fordította: Szenyán Erzsébet)
Ilyenfajta oroszlánok voltak azok is, mesélte Patel doktor, amelyek a kampalai vasútvonalat építő hindukra támadtak. A munkások vászonsátrakban laktak, a ragadozók könnyedén felhasogatták a vásznat, és az alvók közül újabb és újabb áldozatot ragadtak magukkal. A hindukat senki sem védelmezte, lőfegyverük sem volt. Az oroszlánnal harcba szállni az afrikai sötétségben egyébként is esélytelen vállalkozás. A doktor nagyapja és társai éjjelenként hallották az oroszlánok karmai közt vergődő áldozatok ordítását, az állatok ugyanis félelem nélkül lako- máztak a sátrak közelében, aztán, már jóllakottan, eltűntek a sötétben. A doktor mindig szakított időt arra, hogy elbeszélgessen velem, annál is inkább, mivel a roham után néhány napig még nem tudtam olvasni, elmosódva láttam a szöveget, a betűk úgy úszkáltak a szemem előtt, mintha láthatatlan hullámokon ringatóznának. Egyszer a doktor megkérdezi tőlem: - Sok elefántot láttál már? - O, több százat! - válaszoltam. - És azt tudod-e - kérdezte tovább -, hogy amikor megjelentek itt a portugálok, és elkezdték felvásárolni az elefántcsontot, felfigyeltek arra, hogy az afrikaiaknak nincs túl sok elefántcsontjuk. Miért? Hiszen az agyar nagyon ellenálló és tartós anyag, ha tehát nehéz is elejteni az élő elefántot - általában úgy csinálták ezt, hogy egy korábban kiásott gödörbe hajtották az állatot -, összeszedhetnék a régebben elhullott és holtan fekvő elefántok agyarait. Felvetették ezt az ötletet afrikai közvetítőiknek. A válasz azonban meghökkentő volt: nincsenek elhullott elefántok, nincsenek elefánttemetők. Ez a rejtély izgatni kezdte a portugálokat. Hogyan pusztulnak el az elefántok? Hol fekszenek maradványaik? Hol vannak a temetőik? Az agyarak érdekelték őket, az elefántcsont, amelyért jó pénzt lehet kapni. Az, hogy miként halnak meg az elefántok, olyan titok volt, amelyet az afrikaiak sokáig őriztek a fehérek elől. Az elefánt szent állat, és a halála is szent. Ami pedig szent, azt megfejthetetlen rejtély övezi. A legcsodálatraméltóbb mindig az volt, hogy az elefántnak az állatok világában nincs ellensége. Az elefántot egyetlen állat sem tudta legyőzni. Csak természetes halállal halhatott meg (régebben). Ez pedig általában estefelé következett be, amikor az elefántok az itató helyhez vonultak. Megálltak a tó vagy folyó partján, mindegyikük messzire benyújtotta ormányát és ivott. Eljött azonban az idő, amikor az öreg, fáradt elefánt már nem bírta fölemelni ormányát, s ha inni akart, egyre beljebb kellett gázolnia a tóba. Lába mind mélyebbre süllyedt az iszapban. A tó szívta őt befelé a feneketlen mélység felé. Az elefánt egy darabig még védekezett, hánykolódott, megpróbált kimászni az iszapból, de testének tömege túl nagy volt, a szívóerő pedig oly bénító, hogy az állat végül is elvesztette egyensúlyát, eldőlt, és örökre eltűnt a víz alatt.- Nos, ott, a tavaink mélyén vannak - fejezte be Patel doktor - az örök elefánttemetők. Doyle doktor A lakásom Dar es-Salaamban két szobából, konyhából és fürdőszobából állt, s egy kókuszpálmák, buja, szárnyas levelű banánfák közt álló ház földszintjén he31
