Forrás, 2000 (32. évfolyam, 1-12. szám)
2000 / 3. szám - Kapuściński, Ryszard: Ében (III. rész) (Fordította: Szenyán Erzsébet)
Ez már a gyarmatosítás új szakasza volt - a gyarmatosítók kezdtek behatolni a kontinens belsejébe, kezdték uralmuk alá hajtani a benti területeket is. Ha megnézzük a régi Afrika-térképeket, azonnal szembe tűnik, hogy a partok mentén kikötők, városok, települések tucatjai követik egymást, a többi, az egész hatalmas, végtelen maradék, vagyis a földrész területének kilencvenkilenc százaléka pedig szinte lakatlan, fehér folt, amelyen csak itt-ott látni egy-egy jelzést. Az európaiak a partok mentén maradtak, ragaszkodtak kikötőikhez, éttermeikhez, hajóikhoz, s csak néha-néha merészkedtek beljebb, akkor sem szívesen. Nem voltak ugyanis utak, féltek az ellenséges bennszülöttektől és a trópusi betegségektől - a maláriától, álomkórtól, sárgaláztól, leprától. És bár több mint négyszáz évig tartózkodtak a partok mentén, mindvégig az ideiglenesség szelleme, az azonnali haszon és a könnyű préda reménye uralkodott köztük. Ezért aztán kikötőik csupán élősködők voltak Afrika testén, olyan helyek, amelyek a rabszolgák, az arany és az elefántcsont behajózására szolgáltak. Mindent elvinni, méghozzá a legolcsóbban! Ezeknek az európai hídfőállásoknak egy része ezért a régi Liverpool vagy Liszabon legszegényebb negyedeire emlékeztetett. A Portugáliához tartozó Luandában a portugálok négyszáz év alatt item építettek egyetlen ivóvizet adó kutat sem, nem oldották meg az utcai világítást. A Kampalába vezető vasútvonal építése már a gyarmattartó országok új, gazda szemléletű gondolkodásának jelképe volt. Különösen Londont és Párizst jellemezte ez a szemlélet. Amikor Afrikát már felosztották az európai államok között, nyugodtan invesztálhattak gyarmataik azon részébe, ahol a gazdag, termékeny területek a kávé-, tea-, gyapot- és ananászültetvényekből vagy - más helyeken - a gyémánt-, arany- és rézbányákból származó busás haszonnal kecsegtettek. Nem volt azonban megoldva a szállítás. A régi módszer - az, hogy a hordárok vittek mindent a fejükön - már kevésnek bizonyult. Utakat, vasútvonalakat és hidakat kellett építeni. Igen, de ki fogja ezt elvégezni? Fehér munkásokat nem hoztak Afrikába: a fehér ember úr volt, nem végezhetett fizikai munkát. Kezdetben a helybéli afrikai munkás sem jöhetett számításba - ilyen egyszerűen nem volt. A bennszülötteket nem lehetett pénzkereső munkára ösztönözni, mert még nem ismerték a pénz fogalmát (az évszázadok óta működő kereskedelem cserekereskedelem volt, a rabszolgákért például lőfegyverrel, sóval, ruhaanyaggal fizettek nekik). Egy idő után az angolok bevezették a kényszermunkát: a törzsfőnöknek meghatározott számú embert kellett biztosítania ingyenmunkára. Ezeket a munkásokat táborokban helyezték el. Azok a helyek, ahol Afrika térképén nagy számban keletkeztek ilyen gulágok, arra utaltak, hogy a gyarmatosítás ott tartósan berendezkedett. Mielőtt azonban ez bekövetkezett volna, ideiglenes megoldásokat kerestek. Ilyen megoldás volt az, hogy Kelet-Afrikába olcsó munkaerőt szállítottak más brit gyarmatról - Indiából. így került Patel doktor nagyapja előbb Kenyába, majd Ugandába, ahol aztán végleg le is telepedett. Az egyik vizit alkalmával a doktor arról mesélt, hogy amikor a vasútvonal, az építkezés ütemének megfelelően, egyre távolabb került az Indiai-óceán partjától, 29
