Forrás, 2000 (32. évfolyam, 1-12. szám)

2000 / 2. szám - Kovács Sándor Iván: Kecskemét mecénása (A költő Koháry István)

Ott az alabástrom mint a hó fcjírlett;

Mint a csöppentett vér, a márvány vereslett,

S néhol pettyegetve mintegy feketéllett;

Reze a csévéknek mint az arany fénlett.

Ottan a Neptunust ősz nagy szxikállával, Hosszú, háromágú hegyes villájával,

Tengeri csigábúl együtt lovaival Kicsinálták szépen, csuda nagy munkával.

Neptunushoz közel egyfelől nymphákat, Másfelől pediglen láttam syrenákat,

Letették azmelyek drága násfájokat,

S úgy látszott, hogy mintegy mosták orcájókat.

Azokhoz nem messze Diámra mosódott, Azmelyhez Actaeon mivelhogy vágyódott,

Igen ólálkodva feléje lopódott,

S fejének vesztére melléje vonódott.

Azontúl továbbra voltak satirusok,

Kiknek ellenében látszottak faunnusok,

Volt kürtölő tryton, kedves trombitások,

S magokhoz hasonló ékes muzsikások.

Árion is ottan mintegy muzsikálva, Alabástromkőből ki vala faragva,

S ő muzsikálását az halak, hallgatva,

Körűié valának, éppen rá bámulva.

Bámultak, miképpen halak Arionra, Vigyázván rendesen muzsikálására, Akképpen bámultam én afontánára, Csuda mesterséggel tett csinálmányára.

Mert ottan a vizet ha megeresztették, Sokféle virágnak formájára vették,

És azoknak színét fej íren festették,

S magok mivoltában szépen kiképzették.

A víz is némelykor szivárvány módjára Vévé s hajtá magát annak szavaira, Némelykor pediglen igen nagy magosra Lövődött, egynéhány sok kópiányira.