Forrás, 2000 (32. évfolyam, 1-12. szám)
2000 / 2. szám - Kovács Sándor Iván: Kecskemét mecénása (A költő Koháry István)
A Petőfi Irodalmi Múzeumban látható egykorú olajképen Koháry határozott tekintetű, ráncolt homlokú, kis tömzsi ember. Katonacsillaga leáldoztával főispán, majd országbíró, agglegényi függetlenségét azonban nem adja fel. Mérsékelt szenvedélyei a dohányzás, a kártya, a vadászat voltak, inni nem ivott. Bőkezűen támogatta a kurucok elleni akciókat, s halála után is kegyes adományok őrizték nevét. Az ő alapítványából állt fel a kecskeméti piarista gimnázium. Börtönéből levelezett is kecskeméti birtokai ügyintézőivel, alkalmas pipaszárak és kényelmes bőrpapucsok ügyében - ellenértékűket a neki járó adóból kérte levonni. Mérsékelt, szelíd ragyogású Koháry István tehetséges költészete is. Ihletett magyarázója maga is elegánsan állítja Ez világot senki által nem élte, sem kedvére mindenkor, bú nélkül nem élte című verséről, hogy ez egy „monoton, csöppet sem magakellető költemény, mely egy fakó, de finom erezetű őszi levél eleganciájával őrzi költőjének őszies bölcsességét és fogalmazza újra a költészet egyik jellegzetes »örök« témáját." A versben, amely a Ba- lassi-strófának 6/6/6-os osztású változata, Koháry végigpanorámáz szegénytől gazdagig, ifjútól öregig, prókátortól papig, kalmártól kántorig mindenki múlandóságán, hogy a Balassi-Rimay költészetben már feltűnő „Ez világ csak szállás" tételt szemléltesse (vö. „Ez világunk minékünk vendégfogadó házunk"; „Ez világ mint egy kert"), s eljusson a „nem messze az halál" csendes „lelki békességgel" elfogadandó tételéhez. Az elemzés a tömörséget, az eszköztelen egyszerűséget, a hivalkodás nélküli láttató erőt, a szemérmes vallásosságot emeli ki a versből, és azt a bizonyos „drágán kiküzdött belső függetlenséget". Koháry más értelmezőivel is jól járt: börtönköltészetéről Varga Imre írt korrekt tanulmányt, Bán Imre „az allegorizáló barokk irodalom és álomköltészet képviselője"-ként definiálta.* Valóban a legtipikusabb Koháry-vershelyzet a Keseredett rabnak búban úszva s annak terhét húzva ébren alva látott álma (1685), vagy az LIdő mulatása közben szerzett versek (1687) felfogása: „Egész élete is mert árnyék s csak álom". Koháry a képzelet nagymestere, a barokk közhelyeknek megad minden hagyományos mázt, egyszersmind élénk színezetű, cselekvő, hiteles vonásokat kölcsönöz. Nagyobb kompozíciójából (A meggyükerezett rabságos bánatnak keserves búsulással elterjcdett ágain kinőtt fűzfaversek, 1685) kiemelte már a kutatás a Vasban vert rabnak bús elmével fáradva versekben vett sétálását illetve ennek egy részletét, a fontana-verset. Teljesebb szöveggel idézem: Mentem az vadkertbül, s értem egy forrásra, Nagy-mesterségesen rakott fontánára, Melynek elfolyt híre messze sok országra, Jártak is messzünnen annak csodájára. Építették aztat alabástromkőbűl, S jól kipallérozott szép márványkövekbűl, Folyt ott a víz szépen cifrázott csévékbül, Öntöttek melyeket velencei rézbűi. * A Koháry „labancságát" kiemelő „spenót"-fejezet Bán Imre műve, de alig hiszem, hogy ezt a minősítést ő szerepeltette volna eredeti kéziratában. Bán professzor Horváth János tanítványa, az Eötvös Collegium és a Sorbonne neveltje volt, s másfél évtizeden át a gyöngyösi Koháry István Állami Gimnáziumban tanított magyart és franciát az intézmény „Vakbottyánosító" kurucosításáig, illetve a debreceni egyetem katedrájára való meghívásáig. 69
