Forrás, 2000 (32. évfolyam, 1-12. szám)
2000 / 2. szám - Kertész Ákos: Az örökség (Történelmi regény. Vázlat)
Te kis ringyó, szétlövöm az agyad, ha nem fogod be a pofád! Várj még, testvér, előbb megkúrom... Te itt nem kúrsz meg senkit, bazdmeg, ez nem kupleráj, ez háború! Állati jó dumájuk van, mi? - súgta Géza hangtalanul. Ne beszélj...! - könyörgött a lány. Te kezdted... Mit akartál? Hogy honnan hoztak... Hogy találkoztál-e valakivel... az anyukámmal... Kiderült, hogy lehet olyan hangtalanul beszélgetni, hogy még a mellettük álló se hallja. Meg kell szöknöm, mondta Géza. Én nem lehetek gyáva! Az én ükapám negyvennyolcas honvéd volt. A szabadságharcban. Egy század németet lekaszabolt egymaga! Az apám meg partizán a Tito seregében. Ha én szökök, te is fuss, de az ellenkező irányba, mert akkor velem lesznek elfoglalva és rád nem figyelnek. Hallgassatok az Isten szerelmére, mindjárt közénk lőnek, sziszegte a foga között mellettük egy pasas. Géza már csak a száját mozgatta hang nélkül: A Kálvin téren találkozunk a református templom lépcsőjénél. Nem értem, lehelte a lány. Kál-vin tér. Re-for-má-tus temp-lom... El-búj-tat-lak! Onnan már csak egy hosszú köpés a Lónyay utca 9., gondolta Géza. Ha nincs szabad ágy, akkor ő a padlón alszik, a kabátján. Egyszerűen tetszett neki a lány. Tudta, hogy hülyeség, ő a nyáron múlt tizenkettő, ez meg talán tizenhat éves is lehet... Nem akarom feleségül venni, vitatkozott magával, meg akarom menteni az életét. Valahonnan újabb csoportot hoztak. Géza figyelt, várta, amíg a kísérők elmennek, de még nem nyugszik le az embertömeg. Ä nyolc nyilas őr még csizmaorral, puskatussal rendezte a sorokat. A tiszt a tér túloldalán volt, a lehető legtávolabb, és Géza tőle tartott legjobban, azt gondolta, egyedül ő tud célozni. Akkor nem jutott eszébe, később sokat gondolt rá: hogyan lehetett az, hogy nem félt. Tudta, hogy lőni fognak utána. De eszébe sem jutott, hogy eltalálhatják. Az emberek között kisiklott a tömeg szélére, hajlékonyán, akár a kígyó. Egyszerre ott volt. A hülye zsidók úgy álltak összebújva, mint a birkanyáj. Mintha egy kötéllel lettek volna összefogva. Pedig egyetlen nyilas sem volt ott az egész szakaszon. Jobbra és balra legalább húsz méterre senki. És a házak a tér túloldalán talán nyolc-tíz méternyire. Még el kellett oldalaznia jobb felé legalább tíz métert, hogy az utca torkolatával szembe kerüljön. Csakhogy így egészen megközelítette az egyik őrt. Merre néz? Erre, arra? A nyilas lassan megindult feléje, de nem nézett rá. A többiek feje fölött arra nézett, ahol az újakat lökdösték még be a tömegbe, hogy ne lógjanak ki. A nyilas jött. Géza tudta, ha vár, mindjárt mellé ér. Fusson? Nem. Várt. Befelé fordult, a többiek felé. A nyilas lassan elhaladt mögötte. Még pár lépés, és a nyilas már néhány méterrel balra volt tőle, és háttal állt neki, és a túloldalra nézett. Most! Elérte az utcasarkot, eltűnt a ház mögött, és nem történt semmi. Őrület! így semmi értelme... Óvatosan vissza a sarokig. Akkor elordította magát. Fussatok! Meneküljeteeeek! Ahányan, annyifeléééééü! 25
