Forrás, 2000 (32. évfolyam, 1-12. szám)
2000 / 2. szám - Kertész Ákos: Az örökség (Történelmi regény. Vázlat)
képessége nagyon kellett a csapatnak. És Panni még Kohner Pólót is beszervezte, akihez néha Géza vagy Jóska elvitt egy-egy idegent, akiről a konspiráció szabályai szerint semmit nem tudtak, még a nevét sem, és igazolvány fényképet rendeltek róla Pólónál, aki boldog volt, hogy végre tehet valami hasznosat, és nem csak lapul, mint a patkány a csatornában. (Ezek Póló szavai.) A fotók negatívjait elégették. Géza csak néhány embert ismert, pedig sokan voltak. Azt tudta, hogy a Párduc egy illegális pártsejt embere, és a Mókus a lengyel futárok budapesti bázisának dolgozik. Párduc műszerész volt, a Mókus nyomdász. Pannit még Kovacsics bácsi szervezte be, és amíg Gézát Panni el nem vitte a műhelybe, erről az egészről Jóska sem tudott. Géza lett a Rigó, és a fedőneve Szemethy István, Jóska is két nevet kapott. O lett a Hentes, és a Végh Mihály. Minek kell két fedőnév, kérdezte Géza. Mert ha én lebuknék, és - mondjuk - vallatnának, magyarázta Panni, először azt mondanám, hogy a te fedőneved Rigó. De ezzel nem elégednének meg, kíváncsiak lennének az igazi nevedre, és tovább vallatnának. Vernének? - kérdezte Géza és megborzadt. Naná! Mindenesetre valahogy kínoznának. Amikor már nem bírnám, akkor köpnék, és azt mondanám, hogy a Rigó igazi neve Szemethy István. És akkor megnyugodnának. De mindenkinek ugyanazt kell tudnia, hogy ugyanazt vallhassák, ha sor kerül rá, de reméljük, nem kerül rá a sor. Itt tartottak, amikor Jóskával együtt lebuktak a Veszta Moziban. Bődületes marhaság volt! Valakinek, aki illegális munkát végez, hamis iratokat gyárt, akinek a munkájától és információitól más emberek élete függ, tilos szórakozásból, heccből, hülyülésből moziba járnia, és ezzel kockáztatni. Igaz, hogy ilyen munkát ritkán végeznek tizenkét-tizenhárom éves kölykök. Géza erre gondolt, amikor bevágták a menetbe, erre gondolt, amikor megálltak gyülekezni az óbudai zsinagóga előtt, a téren, és az a hír terjedt el, hogy ha összegyűlik a megfelelő számú fogoly, akkor átterelnek mindenkit a Bécsi útra a téglagyárba, és onnan indítják őket tovább hajnalban. Géza nem tudta, hányán lehetnek, de úgy érezte, több százan. A Dal a tűzpiros virágról című finn filmet nézték meg, amire csak tizenhat éven felüliek mehettek be. Éogadjunk, hogy belógunk, mondta Jóska, és már ez is marhajó hecc volt, hogy megnéznek egy filmet tizenhat éven felülieknek, tizenhárom évesen. Jóska ment a pénztárhoz, ő volt a magasabb és ő látszott érettebbnek, minden sikerült, a jegyszedő néni sem fogott gyanút. Vagy már nem is figyeltek oda. Közeledett a karácsony, már erősen hallatszottak az orosz ágyúk, néha egy-egy belövés is rémítgette a népet. Géza meg Jóska abban a szinte tudathasadásos állapotban várták a belövéseket, hogy egyrészt ösztönösen féltették az életüket, másrészt azonban minden robbanásnál boldogok voltak: jönnek az oroszok! Üt majd az igazság órája! A film gyönyörű volt; szerelmes film, ők meg azért mégiscsak kiskamaszok, és a katarzis élményétől káprázva jöttek ki a nézőtérről, alig akarták elhinni, hogy a nyilasok razziáznak. Géppisztolyos srácok voltak, alig idősebbek náluk: tizenhathúsz évesek, fekete egyenruhás pártszolgálatosok nyilaskeresztes karszalaggal. 21
