Forrás, 2000 (32. évfolyam, 1-12. szám)
2000 / 12. szám - Ferdinandy György: Az elveszett nemzedék (Kálmán Barsy: Apám arcvonása)
Bizonyosság a viszonylagosságban Az emberi alkotás egyik ősszimbóluma Dai- dalosz vállalkozása: megszabadulni nemcsak a zsarnoki fogságból, hanem a Föld vonzerejéből is, szabadon szárnyalni fiával, Ikarosszal a végtelen tenger fölött, mégis aggályosán ügyelni arra, hogy a Nap közelsége miatt kudarcot ne valljanak: betartva egyféle technológiai fegyelmet. Ahogy a szuperszonikus repülők pilótái tartják be a kijelölt légicsatorna koordinátáit, melyektől eltérni ugyancsak életveszélyes. Az író, a költő számára így áttételeződik a mondabeli aviatikus elképzelt gondolata: „Tolianként növesztheted majd egyiket a másik után, mondta a fiúnak, próbálgatnod kell szárnyaidat, erősítve az izmokat, gyakorolni a türelem csiszolását, ahogy mondatonként összerakva egy rövid idejű történetet." A levegő ellenállását kell ugyanis legyőzni. Ami jelképesen érthető közegellenállás is lehet. Talán nem járok túl messze az igazságtól, ha úgy gondolom, a kötet címe főképp erre utal. Tovább „...a megszólalás új, számzáras variációját próbálom dekódolni a tükörben, a betúnkénti vérszivárgást, mely hitelesítheti a felgyülemlett mondatokat". Az idézett szövegrész alapján megvan az igény arra, hogy mintegy „vérrel írja" müveit. Vérrel, akkor is, ha ez tükörben próbált festett vérzést jelent, vagy nem akar annál többnek látszani, mint Babitsnál, aki megmutatta, hogy a festett vérzés költői gyakorlása is igazi vérből táplálkozik. A továbblépés szükségét jól tudatosítja ez a kötet: „...kezdődhet elölről e furcsa jelenet, melyben minden .eddigi'oda van, elveszett, hogy újra lehessen mondani, íme a kezdet." (Kalligram, 2000) Alföld]/ Jenő 105