Forrás, 2000 (32. évfolyam, 1-12. szám)

2000 / 12. szám - Lovász Andrea: Gyermek – irodalom (diskurzusváltozatok)

ezáltal fejlődik a fantáziája", „mert fejlődik az erkölcsi érzéke" stb), illetve milyen kár, hogy ezek és ezek a buktatók találhatók benne, mert a gyerek „úgyis észreveszi", és „mert így nem logikus" stb. A gyermekirodalom felnőttek általi recepciója ugyanolyan képtelen állapot, mint gyermekek nevében könyvet írni.44 Ugyanakkor ha gyermekirodalommal, gyermekirodalmi munkák befogadástörténetével aktuálisan felnőttek is foglalkoznak, a potenciálisan megvalósuló gyermekirodalom-elméleti tanulmányoknak, értekezéseknek, kritikáknak mindenképpen a gyerekolvasók táborát kellene megcélozniuk. Ahogyan az irodalmi diskurzus nemcsak szépirodalmi munkákat tartalmaz, hanem azok recepcióját, valamint irodalomelméleti, irodalomtudományi szövegeket is, ugyanígy a gyermekirodalommal szemben is elvárásként működik a fogalom extenziója, hogy a gyermekirodalmi diskurzus - a gyerek olvasók számára! - bővüljön az irodalmi szövegek pszichológiailag és gyakorlatilag is hozzáférhető recepciójával. A jelen gyakorlat értelmében íródnak ugyan esetlegesen érdemi reflexiók a gyermekirodalom kapcsán, de ezek mintegy tanítói kézikönyvként szolgálnak.

Fabula docet: lehet ugyan gyermekirodalomról tanulmányokat írni (lásd ezt az írást), ez azonban csak a szigorú értelemben vett irodalmárok tábora számára lehet érdekes, még csak a gyermekkönyveket vásárló, ajánló „laikus" felnőttek tábora sem érintett réteges Mert a felnőtt olvasó tud választani a mérhetetlen sok ponyva mellett is értékes irodalmat (ha éppen akar), hiszen rendelkezésére áll a tanulmányok, kritikák, bírálatok, riportok, író-olvasó találkozók stb. serege, az irodalmi intézmény- rendszer egésze, a gyerek viszont, éppen a választási szempontok, értékrendszerek ismeretének hiányában nem teheti meg ugyanazt. A végletekig élezve a problémát: nem megoldás, ha megmondjuk a gyereknek, mit olvasson, és mit ne olvasson szabadidejében - ahelyett, hogy a szabad választáshoz szükséges tájékozódási lehetőségeket, eszközöket biztosítanánk a számára. Ellehetetlenülő elméleti következtetés: szabadságon alapuló társadalomban a gyermekirodalom fogalmának normatív értelmű használata, egyáltalán a gyermek előtag használata anakronisztikus. Ugyanis az irodalom, mint elsősorban esztétikai értékek hordozója, ízlés és egyéni választás kérdése. Jogegyenlőségre alapuló társadalomban bárki bármit választhat, ezért a gyermek előtag mintegy lehatárolásként, megszorító fogalomként értelmeződik. Bármilyen demokrácia és jogegyenlőség valósuljon is meg a felnőttek értékválasztásában,46 a gyermekek mégsem élveznek jogegyenlőséget. Csak autoriter nevelési rendszerekben működik a gyermekirodalom normatív szempontú meghatározása, és ott nem is visszatetsző a használata. Gyakorlati, fejlődéslélektani szempontból motivált az az igény, hogy a gyerek kapjon valamiféle határozott követendő mintát - ez viszont megint az ellenőrzés, a cenzúra kérdését implikálja. (Megfontolandó azonban, hogy a pszichológia ellenérve, ti. „a gyereknek nem erre van szüksége" érvelési hibán alapul, ugyanis a pszichológiát is felnőttek művelik.)4?

A gyermekirodalom (rendszere), ha lehet, még rosszabb helyzetben van, mint a felnőttek irodalmáé, mert nemcsak a kor és a társadalmi berendezkedés, a divatok értékrendjét viseli, hanem a didaxis nyűgét sem képes lerázni magáról. Tehát, ha kialakul(hat)na valamiféle kánonképző viszonyulás, csoport, fórum a gyerekeknél, akkor lenne menthető a gyermekirodalom jelenbeli helyzete, azaz, hogy selejtes, silány minőségű könyv ne kerülhessen piacra.48 Másrészt, ha a gyermekirodalom nemcsak deklaráltan akar befogadószempontú lenni, akkor el kell fogadni, hogy a gyerekek szeretik az értéktelennek tartott) irodalmat is. (Ahogy az elitista kánonképzők ellenében maguk a létező felnőtt olvasók is.) És ahogy mindenféle kultúrákban elsősorban a szélesebb tömegek ízlését célozza meg a kiadók többsége, ugyanígy a gyermekirodalomban is létezik az a könyvréteg, amelyik másfajta igényszintet elégít ki. Van gyermekirodalom, és vannak nagyon rossz gyermekirodalmi munkák is.49

Az igazán illetékesek a gyermekirodalom ügyében éppen a gyerekek lennének, ha hagynánk őket szóhoz jutni a kérdésben, és ha szóhoz jutottak, oda kellene rájuk figyelni, komolyan is kellene őket venni, tiszteletben kellene tartani a kívánságaikat és az igényeiket. (Megint más kérdés, hogy milyen a gyermekközösség hatása az egyes gyerekre, másrészt milyen gazdag az irodalmi műveknek azon palettája, amiből ő képes választani.) Életkori és egyéni pszichológai vonásokra hivatkozva elintézhető a kérdés azzal, hogy a gyerek még nem képes átlátni a kínálatot, még nem körvonalazódnak határozottan az igényei, még „nem tudja, mi a jó neki". Ezek a frázisok csupán a gyerek alárendeltségi mivoltát hivatottak erősíteni.

99