Forrás, 2000 (32. évfolyam, 1-12. szám)

2000 / 12. szám - Lovász Andrea: Gyermek – irodalom (diskurzusváltozatok)

könyve, amely nemcsak irodalmi értékű műértelmezéseket tartalmaz, hanem néhány nagyon fontos elméleti tételt rögzít: „Sokan mintegy gyermeki aspektusból vizsgálódnak, megpróbálnak a 'fiktív' gyerek szemével nézni, eszével gondolkozni, ami természetesen fából vaskarika. [... ] csak az az út járható a gyermekirodalmi művek megközelítésében, ami a felnőtt, ami a 'komoly' alkotások elemzése során is. Aki gyermekirodalmi művekkel kíván foglalkozni, annak nem szabad eltakarnia felnőtt' szemét, nem kell elvesztenie felnőtt eszét. Ha így közelítjük meg a klasszikus és értékes gyerekkönyveket, hamar észrevesszük, mennyi érték van még bennük, túl a puszta 'cselekményes' sztorin, a jópo- faságon s a 'hasznosítható' nevelési mozzanatokon. Aki gyerekek között kíván irodalommal foglalkozni, annak elsősorban is magának felnőttként kell mélyen megértenie és átéreznie az alkotásokat. "37

Visszatérve a normatív fogalomértelmezés lehetőségére: nemcsak a válogatást végzők személye és hozzáértése problematikus, ti. az egyedüli hiteles megoldás az lenne, ha a gyerekek szabadon választott olvasmányaik mellett mindenféle korlátozás nélkül valóban ajánlott könyvek közül is válogathatnának. Problematikusak azonban a válogatás szempontjai is. A „pad alatti" irodalom hipotetikus integrálásával nemcsak a gyermekirodalom fogalmának extenziója bővül, hanem annak intenziója is megváltozik, amennyiben a szigorúan vett irodalmiság határai eltolódnak. A gyermek- irodalomhoz besorolt művek halmazában is felvetődik azonban az esztétikai, poétikai stb. érték kérdése: „egy mű attól még nem lesz jó, hogy a gyerekeknek tetszik. Egy gyereknek sok minden tetszhet, ami értéktelen. Egy gyereket könnyen be lehet csapni."3» E kijelentés alapján felállított antinómia: „gyerekeknek tetsző irodalom" versus „a felnőttek szemében is értékes irodalom" feloldása lehetne a fogalommeghatározás sarkköve, s ez egyben gyakorlati és normatív szempontok együttes érvényesítését is jelentené. Két külön halmazként tekintve e fenti csoportokat a megoldást e két halmaz keresztmetszete adhatja, azaz gyermekirodalomnak nevezzük azon irodalmi műveket, melyek a gyerekeknek tetszettek (tehát a gyerekek szabad olvasmánya), és amelyeket a felnőttek is értékesnek tartanak. Ez a fajta megoldás normatív szempontból ugyan elfogadható lenne, de az irodalmi művek összessége nemcsak jó, értékes irodalmi munkákat foglal magába. Az olvasóvá nevelés feladata ily módon arra korlátozódhatna, hogy „megtanítsa" szelektálni a (gyermek)olvasót: amikor szórakoztató irodalmat olvas, tudja, mit tart a kezében, e tudás ismeretében értékeljen, és amikor „igazi" irodalommal találkozik, annak (is) ismerje fel művészi értékét.

Ha elméletileg eldöntöttnek tekintjük az esztétikai és pedagógiai preferenciák prioritásának kérdését, még akkor is megkerülhetetlen marad a kanonizációs folyamatok elemzése. A gyermekirodalom előtagjának létezik egy differencia értékű értelmezése, ez azonban nemcsak korlátozást jelenthet. Számos „lista" született arról, milyen jellemzőkkel kell rendelkeznie egy gyermekeknek szánt könyvnek, ezek közül Kolta Ferenc 1966-os írásában található az egyik legteljesebb felsorolás: „az ifjúság számára kevésbé hatásos művészeti eszközökhöz tartoznak például a hosszadalmas leírások, az elmélyült elmélkedések, a bonyolultabb lélekábrázolás, a mélyebb lélektani elemzések. Viszont a felnőttek irodalmához képest fontosabb az ifjúsági irodalomban az izgalmas, dinamikus cselekmény, a fantázia szárnyalása. A gyermek absztraháló képessége kezdetleges, ezért a művészi képnek tárgyiasabbnak, kiélezettebbnek kell lennie, az ábrázolásban jobban kell érvényesülnie az éles szembeállításoknak, mint a felnőttek irodalmában. A gyermekben az emocionális élmények az elsődlegesek, ezért az elbeszélés erős érzelmi jellege elengedhetetlen."39 Létezik azonban az életkori sajátosságokhoz való alkalmazkodás pozitív értelmezési lehetősége is. „Mi hát a felnőttirodalommal szemben a különbség? [...] egyedül az, hogy a tehetség, amely a művészben dolgozik, ez esetben kizárólag a gyermek élményvilágában, tapasztalati anyagában mutatja meg a totalitást."40

Az idézett szerző gondolatát folytatva: egy esetleges hermeneutikni szempontú megközelítésben a gyermekirodalom az irodalomnak azt a fajtáját jelentené, amelyikben éppen a gyerek olvasóban de- kódolódik az irodalmi szöveg, hiszen irodalom és olvasója összetartoznak. A gyerek így nemcsak „elszenvedő", nemcsak készen kapja a neki szánt irodalmat, hanem aktív alakítója is saját olvasmá- 1 nyainak. A befogadáselméleti megközelítés lehetőségének tárgyalásakor említett aktív olvasói magatartás hermeneutikai modellje az esztétikai élvezet hárompólusúságát tételezi.4! Goethe-i megfogalmazásban: „Háromfajta olvasó van: egy, aki ítélet nélkül élvez, egy harmadik, aki élvezés helyett ítél, a középső, aki élvezve ítél és ítélve élvez; tulajdonképpen ő reprodukálja újra a műalkotást."42 Az olvasó gyereknél, az irodalmi mű esetében e három pólus szimultán megvalósulása eredménye97