Forrás, 2000 (32. évfolyam, 1-12. szám)
2000 / 12. szám - Legenda Szilágyi Domokosról (Összeállította: Albert Zsuzsa)
rénysége, inkább a zárkózottsága, és az önérzete tiltotta azt, hogy ha észre is vett valamit, elmondja. Ez a pár mondat valószínű, hogy nem éppen ilyen laposan hangzott, mint ahogyan én itt most elmondtam, de ez volt a lényege, és valahogyan úgy mondta, olyan hangszínnel és olyan hangulatban, ami engem teljesen megrendített. Kérdezte, hogy este van-e valami programom, mondtam, hogy nincsen, meghívott engem, hogy menjünk el este Nagy Lászlóhoz. Beleremegek a gondolatba, hogy milyen fantasztikus dolog volt, hogy én Nagy Lászlóval és Szilágyi Domokossal töltöttem egy estét. Akkor természetesen nagyon örültem neki, elmentünk és ott voltunk egész este, énekeltünk, beszélgettünk, én is énekeltem a népdalaimból, szóval nagyon kellemes és oldott este volt. Na de a találkozásnak az emléke az valahol továbbgyűrűzött bennem. Felháborodás és keserűség formájában, mert mi már akkor otthon igenis tudtuk az ő értékeit és nagyon is becsültük. Hazamentem, és ez a gondolat gyakran visszajött bennem: Szilágyi Domokost nem ismerik Magyarországon. Elkezdtem lapozgatni a köteteit, mind többet és többet. Ez a lapozgatás olyan két-három hetet tartott, a Sajtóértekezlet című kötet volt akkor már készen, persze egy csomó verse még nem volt meg akkor a nagy versek közül sem. A Magyarok később jelent meg, sok évvel később. Egy délután összeállt bennem a Urai oratórium. Szakolczay Lajos: - Szilágyi Domokost már elég jól ismertem a versein keresztül, az első találkozásunk - pontosan fel tudom idézni a dátumot, hiszen itt van a Sajtóértekezlet dedikációja - 1972 hatodik hó huszonegyedikén történt. Júniusban voltunk Bukarestben, a Kortárstól, egy jubileumi Petőfi számra gyűjtöttük az anyagot. Szilágyi Domokos akkor Bukarestben élt. Nagy szívvel meginvitált bennünket a lakására, hogy beszélgessünk. A beszélgetés annyiból állt, hogy mi próbáltunk ezt-azt mondani, kérdezgetni, ő nagyokat hallgatott. Az egyik ilyen hosszú hallgatás után (amikor természetesen hátat fordítva nekünk nézte a falat), felém fordult és azt mondta: Lajos, hadd dedikáljak neked egy könyvet. Most jelent meg a válogatott kötetem. A következőket írta be a Sajtóértekezletbe - és azóta is, ahányszor eszembe jut a dedikáció, megborzongok: „Varga Sz. Lajinak, gyarmatügyi előadónknak, Szisz." Még abban az évben találkoztunk, meglátogatott bennünket Budafokon. Akkor indult életében először egy nagy nyugati útra, amelyről A Volga Nyugaton című érdekes irodalmi útinaplója született. Majtényi Erik rozoga kocsijával mentek meghódítani Skandináviát. Ekkor korábbi köteteit is aláírattam vele. Szerelmek tánca című könyvét, amely 1965-ben jelent meg Bukarestben az Irodalmi Könyvkiadónál, tehát 1972. november 3-án budafoki lakásunkon dedikálta. Vári Attila: - Barátkozott első osztályú köszörűssel, barátkozott első osztályú pincérrel, barátkozott első osztályú orvossal, egyetlen egy dolgot nem szeretett és ezt nyomon lehet követni az életében, a műkedvelői szintet semmiben az égvilágon nem viselte el. Napi szemtanúja voltam, amikor Kolozsváron, gyakorlatilag élete utolsó nagy munkáját, az Öregek könyvét megírta. Hogy miért született meg? - megjelent a Kriterion Könyvkiadónál Bukarestben egy könyv, amelyben öreg írók portréi voltak, és XY írt hozzá egy szöveget. Minden portréhoz. Én életemben ilyen dühösnek, ilyen őrjöngő hangulatban nem láttam Sziszt, lapozott és jegyzett, érdemes megnézni, megvan a könyv mindenik lapja húzva, jegyezve. Csíki László: - Meg is írta ezt a cikket, és legalább három lapnál házalt vele, és senki sem közölte. Vári Attila: - Ez volt a kiindulópont, amikor elkezdett az Öregek könyvével foglalkozni. Van egy nagyon szép kis anekdota. A Kriterion Könyvkiadó azt mondta, hogy... Csíki László és Vári Attila: - Egy egész nyomdai ívet rendelt tőle, hétszáz sort... Csíki László: - Emiatt az egész könyv... 76
