Forrás, 2000 (32. évfolyam, 1-12. szám)
2000 / 12. szám - Legenda Szilágyi Domokosról (Összeállította: Albert Zsuzsa)
Albert Zsuzsa: - Az irodalom minden rétegét, a nyelv minden rétegét, a népnyelvtől kezdve akármeddig, mind szervesen össze tudta ötvözni. Csíki László: - Ebben a költészetben történt két nagy váltás. Volt egy nagy tanulási korszak, mondjuk így volt egy viszonylag zárt, hagyományos formákkal operáló költészet. És akkor egyszer csak valami megszakadt. - A Búcsú a trópusoktól című kötet jelzi ezt. És aztán az utolsó periódus visszatérés a nagy, zárt formákhoz, ugyanakkor a letisztult, kicsi, dalszerű formákhoz. Mi történik itt, egy ember életében, nem is hosszú életében, mi történik ezalatt a tizenöt év alatt? Hát ennyi a költői pálya? Széles Klára: - Most itt, a beszélgetés során az jutott eszembe, hogy ami Szilágyi Domokosról, mint emberről kiderül, az olyan szervesen hozzátartozik, hogy szinte magyarázatot is ad arra (bizonyos szempontból), miért olyan a költészete, mint amilyen. (Már amennyiben erre egyáltalán lehet magyarázatot adni.) Amíg beszéltetek róla, hallatlan érdeklődéssel hallgattam, mert hiszen én őt közelről sokáig nem ismerhettem. Mégis, amikor néhányszor személyesen találkoztunk, az érdekes módon mindig úgy történt, hogy tudottan, lényeges módon, költészete állt a beszélgetések mögött. Például egyetemistaként 1955 óta leveleztünk mi, szegedi bölcsészek a kolozsvári évfolyamtársainkkal. Tehát azóta van egyáltalában kapcsolatom Erdéllyel, s ez mindjárt az irodalmon keresztül történt. Mivel Lászlóffy Aladár volt a fő levelező partnerem (napjainkig), neki pedig Szilágyi Domokos egyik nagyon közelálló kollegája, meg nagyon jó kapcsolatban is voltak, tehát én Szilágyi Domokosról Aladártól már tudtam. Verseit olvastam a lapokban, rövidesen írtam róla, mint a többiekről, tehát a hatvanas években, viszont találkozni nem találkoztunk. Számomra legendaként létezett. A barátaitól hallottam, ahogy most hallom tőletek. Ezzel együtt nagyon legendaszerű volt az első találkozásunk is, aminek megint csak egy kötet a bizonyítéka, saját írásával. Papp Laci emlékszik rá, akkor még együtt éltünk az albérletünkben, nevezetes albérletünkben, a Francia úton. Csíki László: - Mindig elfelejtem, hogy ti házasok voltatok. Kolozsvári Papp László: - Volt fotelágy, szék, de ő a földön ült. Széles Klára: - Amikor beállított, közvetlenül a skandináv útról érkezett, a legendás kalapjában, és ugye először találkoztunk, tehát személyesen először, és nyilvánvaló, hogy némi félszegséggel. Viszont tudva tudta, hogy én őt, mint költőt ismerem, és úgy látszik, hogy elfogadta, amit írtam róla, mert nagyon meghatott engem azzal, hogy hozta nekem ezt a kötetet, ami itt van nálam (Sajtóértekezlet, 1972), és beleírta azt, amit beleírt. Kolozsvári Papp László: - Az az első válogatott kötete. Széles Klára: - Azért is akarom felolvasni mit írt bele, mert ez többünket érint. „Klára, szívem, Laci azt mondja, hogy te nem engem szeretsz, hanem verseimmel foglalkozol. Ez már más. Akkor én is csak így, szeretetlenül küldöm és ajánlom eme könyvecskét, Csókol Szisz." Ez volt 1972 november 16-án. Pétcrfy László: - Volt neki egy korábbi budapesti látogatása, erre elég élénken emlékszem. Én 1966-ban telepedtem át tavasszal, azt hiszem áprilisban, és ősszel Budapesten járt Szilágyi Domi, megkeresett, nagyon elcsüggedve és elkeseredve, kiadóknál járt, folyóiratoknál járt, azzal a hírrel jött, hogy senki sem tud rólam semmit. És teljesen le volt törve. Nos, ugye, a hatvanas évek elején ez nem is volt csoda Budapesten és Magyarországon, mert hiszen körülbelül három nevet tudtak Erdéllyel kapcsolatosan, egy szobrászt, egy festőt, Nagy Imre festőt, Szervátiusz szobrászt, és egy írót, talán Sütő Andrást. Szakolczay Lajos: - Kelemen Jánosnak, aki hajdanában Móricz lapjánál is szerkesztős- ködött (de gondolom az idők folyamán az ital eléggé megtámadhatta az eszét, és nyilván modern verssel sem olyan sokat foglalkozott) 1968 májusában Két költő címmel megjelent egy rövid recenziója az Elet és Irodalomban. A vajdasági (jugoszláviai) magyar költőt, Laták 74
