Forrás, 2000 (32. évfolyam, 1-12. szám)

2000 / 11. szám - Kapuściński, Ryszard: Ében (X. rész – fordította Szenyán Erzsébet)

jelentik a kereseti forrást: fizetnek, hogy beengedjék őket. Belőlük élnek a repülőtéri alkalmazottak, mert a kormánynak nincs pénze, nem kapnak fizetést. És ezek még csak nem is korrumpált emberek. Egyszerűen csak éhesek. Nekem is vissza kell vásárolnom a papírjaimat. Zado és John tudják, hogy kitől és hol. Elintézik, ha akarom.

Jött a líbiai, hozta a szobám kulcsát. Esteledett, indult már haza. Nekem is azt javasolta, menjek a szállodába. Figyelmeztetett, hogy este ne járkáljak egyedül a városban. Visszamentem a szállodához, egy oldalajtón följutottam az emeletre, a szobámba. Lent, a bejáratnál és a lépcsőn mindenféle rongyos emberek állítottak meg, s arról biztosítottak, hogy éjszaka őrizni fognak. S közben kezüket nyújtották felém. Abból, ahogyan szemembe néztek, megértettem, hogy ha nem adok nekik semmit sem, éjszaka, amikor alszom, bejönnek a szobámba, és elvágják a torkomat.

Észrevettem, hogy szobámban (107-es) az egyetlen ablak komor, szűk belső udvarra néz, ahonnan undorító bűz áradt. Fölkapcsoltam a világítást. A falak, az ágy, az asztal és a padló fekete volt. Fekete a csótányoktól. Életem során annyiféle rovarral laktam már együtt, hogy közönnyel és beleegyezéssel vettem tudomásul a tényt, hogy muslincák, szúnyogok, svábbogarak és poloskák milliói közt, darazsak, pókok, futrinkák és szkarabeuszok megszámlálhatatlan tömege, raja, sokasága közt, bögölyök és moszkitók felhőitől, falánk sáskahadaktól körülvéve élünk, ezúttal azonban megdöbbentett, nem is annyira a csótányok mennyisége - bár ez is sokkoló volt -, hanem inkább a szobámban lévő egyedek mérete, nagysága. Ezek ugyanis óriás csótányok voltak, akkorák, min egy-egy teknős, csillogó fekete testüket bolyhos szőrréteg fedte, és hosszú bajuszuk volt. Mitől nőttek ezek ekkorára? Mivel táplálkoztak? Óriási méretük most bénítóan hatott rám. Évek óta gondolkodás nélkül irtottam magam körül mindenféle moszkitót, legyet, bolhát és pókocskát, ezúttal azonban teljesen új problémával kerültem szembe: hogyan boldoguljak ekkora kolosszusokkal? Mit csináljak velük? Hogyan viszonyuljak hozzájuk? Agyonverjem őket? Mivel? Hogyan? Már a gondolattól is megremegett a kezem. Túl nagyok voltak. Éreztem, hogy képtelen vagyok rá, hogy próbálkozni sem merek. Mi több, a csótányok rendkívüli méreteitől indíttatva lehajoltam, és hallgatózni kezdtem, nem adnak-e ki valamilyen hangot, nem szólalnak-e meg. Hiszen számos, ekkora méretű teremtmény ad ki különféle hangokat - cincog, sipít, ciripel, herseg, miért ne szólalhatna hát meg egy csótány is? Egy normális méretű csótány túl kicsi ahhoz, hogy meghalljuk, de ezek az óriások itt, a szobámban hátha hallatnak valamilyen hangot? Valamilyen zajt? A szobában azonban teljes csönd honolt: az összes csótány hallgatott - némák, zárkózottak, titokzatosak voltak.

Észrevettem viszont, hogy amikor föléjük hajoltam, hátha meghallok valamit, sietősen elhúzódtak tőlem, és csoportokba verődtek. Ahányszor megismételtem ezt a mozdulatot, mindig ugyanúgy reagáltak. A csótányok nagy valószínűséggel undorodtak az embertől, iszonyodva húzódtak el tőlem, kivételesen kellemetlen és taszító teremtménynek tartottak.

274