Forrás, 2000 (32. évfolyam, 1-12. szám)
2000 / 11. szám - Kapuściński, Ryszard: Ében (X. rész – fordította Szenyán Erzsébet)
Ryszard Kapuscinski Ében Dermedő pokol A pilóták még ki sem kapcsolták a hajtóműveket, s máris egész tömeg rohan a repülőgép felé. Elhelyezik a lépcsőt. Elindulunk lefelé, egyenest a repülő körül tülekedő, lihegő emberek karmaiba, akik egymást lökdösve, ingujjunkat cibálva ostromolnak bennünket. - Passport? Passport? - kiáltozzák holmi erőszakos hangok. És máris ugyanazzal a fenyegető hangsúllyal: - Return ticket? Más, ugyanolyan szigorú hangok: - Vaccination? Vaccination? A követelések, a roham olyan erőszakos, úgy megzavar, hogy a lökdösődés, kalimpálás, szorongattatás közepette egyik hibát a másik után követem el. Amikor az útlevelem iránt érdeklődnek, engedelmesen előveszem azt a táskámból. Valaki máris kikapja a kezemből, és eltűnik vele. Amikor a retúrjegyet követelik, mutatom, hogy megvan. Egy pillanat múlva azonban már nem látom a jegyet, valahol felszívódott. Ugyanez történik az oltási könyvemmel is: valaki kikapta a kezemből, s meglépett vele. Ott maradtam egyetlen dokumentum nélkül! Mit csináljak? Hova menjek panaszra? Kinél reklamáljak? A tömeg, amely a lépcső alján körülfogott, hirtelen szétszéledt, eltűnt. Egyedül maradtam. Csakhamar két fiatalember lépett azonban hozzám. Bemutatkoztak: - Zado és John. Mi leszünk az őrzőid. Nélkülünk elveszel. Nem kérdeztem semmit. Egyetlen gondolat járt a fejemben: milyen borzalmas itt a hőség! Kora délután volt, a forró, nedves levegő meg sem mozdult, olyan égető és sűrű volt, hogy alig tudtam lélegezni. Csak el innen valami olyan helyre, ahol egy picit is hűvösebb van! - Hol vannak az irataim? - kezdtem kiabálni dühösen, kétségbeesve. Elvesztettem önuralmamat - ilyen hőségben az emberek idegesek, ingerlékenyek, agresszívek. - Próbálj megnyugodni! - mondta John, amikor beszálltunk a repülőtéri barakk előtt várakozó autójába - mindjárt mindent megértesz. Monrovia utcáin haladtunk. Az úttest mindkét oldalán kiégett, lerombolt házak fekete, elszenesedett maradványai meredeztek a levegőbe. Nem sok minden marad itt az ilyen lerombolt épületből, mert az emberek azonnal szétbontanak, széthordanak mindent, beleértve a téglát, pléhlemezt, a megmaradt gerendát is. A városban tízezerszám élnek olyanok, akik az őserdőből menekültek ide, nincs fedél a fejük fölött, s csak arra várnak, hogy egy gránát vagy bomba szétromboljon egy házat. Máris rávetik magukat a zsákmányra. Az elhordott építőanyagból aztán eszkábálnak maguknak valamilyen kalyibát, bodegát vagy legalább egy féltetőt, amely megvédi őket a naptól és esőtől. A város, amely láthatóan eleve is egyszerű, alacsony házakból állt, most, körülvéve a rengeteg ideiglenes, összetákolt 112
