Forrás, 2000 (32. évfolyam, 1-12. szám)

2000 / 11. szám - Sümegi György: A kiskun Madonnák fölfedezése

munkát 1944 márciusában, az első nyilas puccs és a kialakult hadi helyzet miatt félbe kellett hagynom. Mivel a front és a halálveszedelem házhoz jött, úgy határoztam, hogy ezt a munkát, ha töredékesen is, elvégzem, hogy nyoma maradjon a kezdeményezésemnek. Az ekkor már állandósult légi támadások közötti rövid szünetekben írtam. A könyv Budapest ostroma előtt két héttel került ki a nyomdából. Ez a körülmény talán mentségül szolgált a könyv esetleges gyengeségeinek. De talán lényegesebb szempont, amit figyelembe kell venni, hogy én nem folklór, hanem képzőművészeti szempontból foglalkoztam a kérdéssel. Olyan forrásművek, amelyek az én szándékaimat segítették volna, nem voltak. Madarassy László: Művészkedő magyar pásztorok c. könyve volt az egyetlen ilyen munka, de ez is kizárólag a pásztorfaragásokra szorítkozott, holott a népművészetbe más is beletartozik.

A vallásos tárgyú szobrokkal mint külön csoporttal nem foglalkoztam, viszont a „Kiskun Madonna" nevet én adtam a félegyházi madonnáknak."

Mindezek magyarázzák-indokolják azt is, hogy hatását ez az Andrássy-mű nem fejthette ki megjelenésekor, és a kiskunsági Mária-szobrok tekintetében is csak évtizedekkel később érvényesülhetett.

Tulajdonképpen Andrássy Kurtát megelőzően látott, s egy versében megörökített ilyen Mária-szobrot a Bankfaluban 1941-ben többedmagával gyűjtőúton járt, akkor Györffy- kollégista Csanádi Imre költő. Beszámolójában rögzíti, hogy „A falu - ezt meg lehet rögtön állapítani - az elproletáriasodás útján van. Az az ún. népviselet már alig látszik meg valamiben (kucsma, kendő, suba)." Beszél a kasztosodásról, a romló viszonyokról (kétszer étkeznek naponta). Részletesebben a házak berendezését mutatja be.

„A szobaberendezést, a szobadíszítést is nézegettem egy kicsit. Egész dísztelen szobát, úgy emlékszem, csak egy helyen, Horváth Imrénél láttam. (Igaz, hogy a belsőben nem voltunk.) Itt a falon nem volt a világon semmi - igaz, hogy pingált fal volt. Viszont meszelt falat is csak egy helyen láttam, Bajákiéknál. Bajákiné igen élesen beszélt a pingáltatókról, azt mondta, hogy azok nem jó gazdasszonyok. Különben ők maguk végzik ezt is, vagy jobban hozzáértő emberek, de igen rossz festékanyaggal. - Fali dísznek főleg képet használnak - szentképeket (ezek rosszak és olcsók), vagy bekeretezve fényképek, egy-két boltból kapott falinaptár, tükör vagy ilyesfélék. A »sublat« tetejét telerakják pohárral bögrével (...) Nagy Lászlónééknál volt egy »lorettói szentház«, egy pici kis gipsz emlékecske."

Csanádi a bankfalusi szobaberendezések hűségesen aprólékos leírása, rögzítése mellett azt is észreveszi az 1941-es télfordulón a Déli Kiskunságban, hogy ott minden változatlan. Miközben „Petőfi nyomait tapostam a mezőn" - kezdi Félegyházán című versét, mottóként elébb Adyt idézi: „Magyarországban... 1847 óra alig változott valami". S ehhez nemcsak saját, Petőfi valahai szándékát, akaratát hiába kutató lesújtó fölismerését („Hiába az élet, / hiába láz, eszme, szándék és akarat? / Hány sistergő csillag gyúl föl és kilobban - / S minden marad, marad") fogalmazza meg, hanem még Vörösmarty egyetemes halálvíziójának a megidézésével fokozni is tudja állapotrajzát: „Csönd.Hó. Szélmalmait / vedli csupán a táj."

A bankfalusi szegényembert, Száraz Nagy Mátyást megint csak szociografikus hűséggel idézi elénk - egy fényképről. Száraz Nagy Mátyás életében először Mária-szobrával lépett a fényképezőgép elé. Nyilvánvalóan azért, mert a Mária-szobor fontos volt az ő számára a múltból, a családja hagyomány-világából. Ez a mű meglétén túl bizonyosfajta vallásosságra, ájtatos hitre is egyértelműen utal.

30