Forrás, 1999 (31. évfolyam, 1-12. szám)

1999 / 10. szám - Várdy Béla: Plész (Az emigráns "burdosházak" [munkásszállók] világa a századforduló Amerikájában)

az idegeket, minek következtében a burdosházakban szinte állandó volt az erőszakoskodás és a vérre menő verekedés, s olykor még a gyilkosság is.10

Ezek a tények még inkább lehetetlenné tették a kivándoroltaknak az angol-amerikai társadalomhoz való közeledését és legalábbis részleges beilleszkedését. A korabeli amerikai publicisták ugyanis nagy előszeretettel pécézték ki a közép-, kelet-, és délkelet-európai emigránsok primitív kulturálatlanságát, riasztó életstílusát, tisztálkodásbeli igénytelenségét, valamint az élet esztétikumával szembeni érzéketlenségét. Sőt, egyes társadalomkutatók még ennél is továbbmentek, és emigráns arcképekkel ellátott, ún. „tudományos művekben” igyekeztek bizonyítani az „új bevándorlók” - köztük a magyarok - genetikai alacsonyrendűségét is. Ez a jelenség különben csupán egy vetülete volt az akkor eluralkodott „társadalmi Darwinizmusnak”, az ahhoz szorosan kapcsolódó teuton felsőbbségi tanoknak, valamint az angolszász [az angol-amerikai nemzeti] felsőbbséget hirdető észak-amerikai „Manifest Destiny” doktrínának.11

A munkásszállások világával foglalkozó kutatók általában két fő típusú burdosházat különböztetnek meg: (1) A bányatelepek burdosházait, melyek nagy része a munkaadó társaság tulajdona volt, (2) valamint az iparvárosok burdosházait, amelyek közül szinte mindegyik egy-egy nős kivándorolt burdosgazda birtokában volt. Mindkét típus ugyanazon célból, a család nélküli emigráns munkások legelemibb szükségletei kielégítésének céljából jött létre, s mindkét típus a megválasztott vagy a tulajdonjogú burdosgazdának és feleségének irányítása mellett és munkája alapján működött.

Az Egyesült Államok Munkaügyi Hivatala megbízásából 1890-ben készült leírás igen tanulságosan összegzi a korai burdosházak belső életét - elsősorban Pennsylvania bánya- és acélvidékén gyűjtött információk alapján. „Az itt dolgozó munkások majdnem mind magyarok [és nőtlenek], A házasok többsége Európában hagyta családját. Igénytelenek, de betegség vagy más váratlan esemény esetére általában 40 dollár készpénzt tartalékolnak maguknál. A többi megtakarított pénzüket rendszerint hazaküldik családjuknak, s a szállásukat pedig közösen oldják meg. Egy 20-45 férfiből álló csoport közösen bérel egy megfelelő házat, megválaszt [maguk közül] egy burdosgazdát - aki általában egy feleséggel rendelkező férfi, s akinek kötelességei közé tartozik a bevásárlás, a lakbér fizetés, valamint az elszámolás. A hónap végén a csoport minden egyes tagja egyformán fizeti a kiadások reá eső részét, valamint 1,50 vagy 2 dollárt a burdosgazda feleségének, aki főz és takarít rájuk. Ha a gazda az egész idejét szintén a közösség ügyeire szenteli, akkor neki is fizetnek havi 50 centet. De ha ő is csak egy bérből élő munkás, akkor őt is csak a közösség egy tagjaként kezelik, s neki is fizetnie kell a közös költség reá eső részét. Céljuk az, hogy a szállás és élelemre szánt havi költség ne haladja meg a fejenkénti 9 dollárt. De ha a hónap végén kiderül, hogy túllépték ezt az összeget, gyűlést hívnak össze és a kiadások csökkentése céljából csökkentik az élelmet és az élelmezésre szánt összeget. Mindenki önmaga gondoskodik ágyneműről. Bútorzatuk is szegényes, s csupán önmaguk által készített asztalokból és széket helyettesítő padokból áll. Az ágyaik viszont használt deszkából vannak összetákolva. Az egész ház egyetlen jó minőségű fölszerelése a főzés céljára használt tűzhely. A házak zsúfoltak, hisz a nappali és az éjszakai munkások fölváltva használják ugyanazon szobákat [és ágyakat]. Egy szobában 4-10 férfi alszik. Ha vannak hozzá húszán, havonta egyszer, a fizetési napon, egy hordó sört vesznek közösen három dollárért, amit aztán közösen meg is isznak. Ha húsznál kevesebben vannak, akkor nem vesznek közös sört, mert akkor fejenként túl sokba kerülne. A munkaruhán kívül általában csak egy rendes öltönyük van, s fejenként mindössze 18 dollárt költenek évi ruházkodásra”.12

Ez a leírás a magyar tömeg-bevándorlás kezdeti időszakából származik, amikor még viszonylag kevés „vendégmunkás” magyar élt Amerikában, s amikor még legtöbbjük a bánya- és iparvállalatoktól közösen bérelt burdosházakban laktak. A tö70