Forrás, 1999 (31. évfolyam, 1-12. szám)

1999 / 10. szám - Várdy Béla: Plész (Az emigráns "burdosházak" [munkásszállók] világa a századforduló Amerikájában)

megkivándorlás fölgyorsulásával azonban a feleséggel rendelkező kivándorlók tulajdonában levő burdosházak lettek a gyakoribbak. Ezekben alakult ki a már fönt is említett „főburdosi” intézmény is, amely oly sok magyar tragédiának, de ugyanakkor sok érdekes „irodalmi alkotásnak” is az ihletője lett.13

A „főburdos” szerepe

Ez az intézmény lényegében a már többször említett nőhiány, illetve a női társadalomtól több évre elzárt fiatal férfiak nemi kielégületlenségének egyenes következménye volt. A korabeli amerikai magyar újságok tele vannak ezeknek az elzárt bányatelepeken levő burdosházak belső életének tragédiáival, a mindennapos véres verekedések leírásával, sőt még gyakori gyilkosságokkal is.

Abban az időben a kis bányatelepeken női munkaerő szinte nem létezett. Egy házas ember felesége tehát csak úgy járulhatott hozzá a keresetéhez, ha a lakásába burdosokat fogadott, akikre mosott, főzött és varrt; akiket reggeliztetett és vacsoráz- tatott; akiknek holmijait rendben tartotta és összegyűjtött pénzét biztonságba helyezte; és akiknek egyes informátorok szerint - munkából való hazatértük után még hátukat is kénytelen volt lemosni. Mint ezt Vázsonyi Endre ide vonatkozó tanulmányában megírta, mindez óriási terheket rótt a burdosház egyetlen női lakójára, a burdosasszonyra, annál is inkább, mert legtöbb esetben a férje nem segíthetett neki, mivel a burdosokhoz hasonlóan ő maga is a bánya mélyén vagy a kohó mellett dolgozott

.14 E sok teher mellett azonban, helyzeténél fogva, a burdosasszony nagy tekintélynek örvendett. Ugyanakkor állandóan ki volt téve a női társaságra kiéhezett burdosok ostromának, amelyek közül egyik-másiknak sokszor sikerrel járt az ostroma, sőt esetleg még „főburdos”-sá is fölküzdhette magát.

Sok forrásból származó adatok alapján nyugodtan állíthatjuk, hogy az ún. „főburdos” nem volt más, mint az ostromlott burdosasszony félhivatalos szeretője - aki szerepét legtöbbször természetesen a férj tudta nélkül, de olykor-olykor a férj tudtával töltötte be. Ez pedig abból a helyzetből fakadt, hogy az agyondolgozott férj, aki a nap vagy az éjszaka nagy részét a bányában vagy a kohó mellett töltötte, egyszerűen képtelen volt jelenlétével megvédeni feleségét húsz-huszonöt nő-éhes férfivel szemben. Sokszor persze az asszonynak is jólesett ez a tömeges adoráció, főleg a csinos fiatal burdosok részéről, és ugyanakkor a férj hosszas távolléte következtében az alkalom is megvolt a félrelépésre. Ennek következtében egyes burdosasszonyok olykor több burdossal is viszonyt tartottak. De az ilyen több irányú viszony általában nem sokáig tartott, mert az előbb-utóbb féltékenységi jelenetekhez és véres verekedésekhez vezetett az érintett burdosok között. A burdosház békéje tehát szinte megkövetelte, hogy a burdosasszony csak egy férfivel, általában a legerősebb és számára legkívánatosabb burdossal tartson szexuális viszonyt, aki aztán meg tudta védeni őt a többi burdos ostromától is. Ezen kiválasztott burdosból lett aztán a „főburdos”, aki pozíciója megszerzését követően nyilvánvaló kedvence és kivételezettje lett a burdosasszonynak, s akivel ágyán kívül a konyhája legjobb falatjait is megosztotta.

Hogy mindehhez mit szólt a férj? Az teljesen az egyéni helyzettől függött. Volt, aki egyáltalán nem tudott a viszonyról, mivel a főburdossal ellenkező műszakban dolgozott. Volt, aki tudott róla, de úgy tett, mintha nem tudna, mivel úgy érezte, hogy abban a helyzetben úgy sincs más választása. És volt, aki tudott róla és szinte nyilvánosan is elfogadta ezt a megalázó helyzetet, egyszerűen mert úgy vélte, ha kenyértörésre kerülne a sor, akkor ő húzná a rövidebbet, vagyis akkor neki kellene távoznia, mert kettőjük közül az asszonya a főburdost választaná. Az ilyen férjek különben általában úgy vélekedtek, hogy egy fél asszony mégis jobb, mint a teljes asszony71