Forrás, 1999 (31. évfolyam, 1-12. szám)
1999 / 10. szám - Bálint Péter: A levelezés vágya (Mit is olvashatunk ki a magánlevelekből)
Bálint Péter A levelezés vágya Mit is olvashatunk ki a magánlevelekből?* A JL JL magánlevél, mint földrajzi és térbeli értelemben két egymástól távol lévő, valóságos (vagy olykor fiktív) fél közötti hídverésnek és közlekedésbiztosításnak, kommunikáció-keresésnek és létrehozásnak, a másik előtti énmegnyílásnak és többszörös szűrőn vagy tükrön keresztüli önmegjelenítésnek, a vallomás egy formájának és szubjektív tanúságtételnek, a fesztelen, személyes jelenlét hiányát pótló s nem ritkán irodalmi rangú csevegésnek és egy sajátlagos nézőpontból festett korképnek a lenyomata, XVIII. századi elterjedése óta szüntelenül izgatja az egyes forráskutatókat.1 Noha mára (a telefon, telefax, s a szövegszerkesztő korában) alaposan veszített eredeti funkciójából, s az is kétségessé vált, hogy egyáltalán kik, mire és mennyire tartják szükségesnek a „hagyományos” levélírás gyakorlását, illetve meddig marad életben a meghitt és ünnepi megnyilvánulásnak ez a gesztusa.2 Mindenesetre az egyes levelek, vagy levélgyűjtemények napvilágra kerülését mindig valami izgatott kíváncsiság, fokozott tudásszomj lengi körül, mintha a róluk levert por az évek, esetleg évtizedek titkát, magát a múltat és a benne élő embert engedné a maga pőreségé- ben látni; mintha a publikált dokumentumok segítségével átjárásunk nyílna közvetlen vagy távolabbi múltunkhoz, olyan elszigetelt szellemi műhelyekbe, melyek létéről bár tudtunk, a bennük tevékenykedő, s alkimisták módjára titokzatoskodó egyének följegyzéseit mégis saját magunk szeretnénk böngészgetni, ellenőrizni. Valószínűleg nem is csak e „titkos iratokban”, mint inkább múltunkban és saját magunkban óhajtunk olvasni: az önmegértés szándékával; s amikor kezünkbe vesszük a leveleket, rajtuk keresztül önmagunkkal dialogizálunk, miként Tordai Zádor írja: „Magam ellen támasztom fel azt a szöveget, amelyet a szerző azért írt, hogy egy eljövendő olvasó meg őellene támassza fel majd”.3 A kései olvasó vagy forráskutató számára nem is olyan könnyű számba venni hányféle s egymástól mily távol eső szempont alapján lehet faggatni és elemezni az egyes level(ezés)eket, melyek a feladók, a címzettek és témák sokféleségét figyelembe véve, bőséges szövegváltozatot tárnak a türelmes (olykor köteteket kitevő s egy- s kétirányú levélgyűjteményekben elmélyedt) forráselemző elé, pusztán csak azáltal is, hogy a más-más történelmi korhoz, vagy ugyanazon koron belül akár akárcsak más nemzedékhez, vallási, faji s etnikai közösséghez tartozó; eltérő hivatást és mesterséget végző; egymástól elütő származású, vagyon helyzetű és iskolázottságé; alapvetően más lélek- és tudatállapotot, érdeklődést és érzékenységet mutató; legkülönfélébb szemléleti és megjelenítési szándékot képviselő; elismert vagy a teljes névtelenség homályába vesző levélírók mást és mást vélnek fontosnak lerögzíteni, megörökíteni, a címzett tudomására hozni levélpapírosukon. Közülük az egyiknek könnyedebben megy az önkifejezés és a toliforgatás, lévén gyakorlott levélíró és önnön lelkének avatott búvára, míg a másiknak igencsak meggyűlik a baja a rakoncátlankodó sza* Ez a tanulmány az OKTA T030244 támogatásával készült 56
