Forrás, 1999 (31. évfolyam, 1-12. szám)
1999 / 10. szám - Kautzky Norbert: Orvlövészek; Az adakozó vétkei (versek)
A békekonferencián vitézkednek, befelé röhögéséivé. A tenyerem izzad a félelemtől, hátha eltalálok valakit. Focizhatnánk, ez a háborúsdi fölösleges. Most Te jössz, int A vezérünk, és fütyürészve repül a bazaltkő. Az asszony Hangja könnypárás, remegős. Egy tíz éves kisfiú, amikor nem Figyelték, megmászta a védőfalat, s odafenn boldogan leült. Az egyik orvlövész homlokon lőtte. Az én kisfiúm, akit eltaláltam, Vesztére felállt, neki a repülő bazaltkőnek. A homlokából Csöpögött a vér. A riporterhölgy elhallgat. A fürdővíz kihűlt. A borotválkozó tükörben elszürkül az arcom, mint a halottaké. A kisrádióban lassú gyászzene szól, mindannyiunkért. Az adakozó vétkei Legtöbbet adni, és mindenből, szabály. Megdőlt, elárvult, holt énekű sirám. Siránkozó, ha sír-rí, az is vétek, De megtalálod, ámenét, a csöndet, A nyűgölődőt, a szobatiszta álmot. A hazug varjú ellenedre károg. De visszahív a csüggedő vitorla, A kikötőd, az igazság, ha volna. 55
