Forrás, 1999 (31. évfolyam, 1-12. szám)
1999 / 10. szám - Buda Ferenc: Rendteremtés (Jegyzetlapjaimból)
Analógiák. A kardfogú tigris, a barlangi medve, a barlangi oroszlán, a mamut, a masztodon, az óriás lajhár, a manapság fölöttébb divatos dinoszauruszok mind kihaltak, mind kivesztek. Megmaradtak viszont: a tücskök, a hangyák, a méhek, a szöcskék, a katica- (és egyéb) bogarak, meg persze: a levél- (és egyéb) tetvek. (Hogy a patkányokat s még kisebb rágcsáló rokonait ne is említsük.) Talán mégis van valaminő összefüggés a túlméretezettség s az életképtelenség között? Bizonyára. Hisz: 1. Az óriásoknak nehéz biztonságosan elrejtőzniük (hacsak alá nem buknak a tengerek vizébe, mint pl. a cetek vagy az óriáspolip). 2. Önfenntartásukhoz túl sok táplálék szükséges. 3. A latba vethető relatív erő fordítottan arányos a testméretekkel; ugyanez vonatkozik - hisz ezzel függ össze - a relatív sebességre is. Közhelyszerű példa: vajon melyik bír nagyobb terhet fölemelni s cipelni: a hangya-e vagy az elefánt? De hogy ne ragadjunk le a mégoly csábító legszélsőségesebb eseteknél: saját méreteihez képest a kenguru vagy a bolha ugrik-e nagyobbat? 4. Szárazföldi emlősöknél különleges problémát jelent az önsúly elhordozása, a bukásoknál, zuhanásoknál bekövetkező - olykor végzetes sérülés. Mindaz, amiről föntebb szó esett - s még mily sok szó eshetne! - , a biológia területén kívül is megtalálja a maga analógiáit. Hisz a fölösleges túlméretezettség, az aránytévesztés, a mértékvesztés, az egyensúlyi állapottól való szélsőséges eltérés hosszú távon semmiképp nem vezet jóra. (Többnyire rövid távon sem.) A világbirodalmak előbb-utóbb saját dugájukba dőlnek. A Föld egyre több pontján kóros duzzanatként, szerteburjánzó sejthalmazként megjelenő megapoliszok - egyebek közt - megoldhatatlan társadalmi, gazdasági, energetikai és környezeti problémák generátorai és akkumulátorai. A túlságosan fölfejlesztett hivatali apparátus fenntartása és működtetése több pénzt, energiát stb. emészt föl, mint amennyi haszon a működéséből remélhető. (Ha egyáltalán működik; minél bonyolultabb s több részből áll egy rendszer, annál könnyebben sérül s nehezebben korrigálható.) Az apparátus vezetői és tagjai számára természetesen létkérdés az, hogy az apparátus fönnmaradjon, sőt, fejlődjék. Létük értelmét persze nap mint nap, lépten-nyomon igazolniuk kell még az ún. demokratikus társadalmakban is - valódi avagy látszattevékenységgel. Ebből erednek aztán az öncélú, értelmetlen, diszfunkcionális intézkedések, amelyek a szentséges hivatal hatáskörébe tartozó intézményekben: iskolákban, kórházakban, tudományos és művészeti műhelyekben, termelő üzemekben - le egészen a családi háztartásokig - annyi bosszúságot, fölösleges pénz-, idő- és energiaveszteséget, működési zavart, egyszóval: kárt okoznak. A leggyorsabb szárazföldi ragadozó, a gepárd nem szegődik olyan zsákmányállat nyomába, amelynek elejtésére a legszükségesebbnél több energiát kell áldoznia. A már említett hangya a tulajdon testtömegének többszörösét képes hurcolni a bolyba, ha az a hangyaállam működése, fönnmaradása végett szükséges. Csupán a saját ítélőképességgel rendelkező ember, a Homo Sapiens téveszti el minduntalan az arányokat. Egyéni és társadalmi, regionális és globális bajaink nagy részének talán épp ez az egyik oka? * All az idő, pörög a vakegér. * 49
