Forrás, 1999 (31. évfolyam, 1-12. szám)

1999 / 10. szám - Buda Ferenc: Rendteremtés (Jegyzetlapjaimból)

baj van az élniakarással is. Pedig a Szózattal szólva: „Az nem lehet, hogy annyi szív / Hiába onta vért”.

Barátaim, kortársaim! Ötvenhat túlélői és azóta született honfitársak!

Azokban a napokban a mi háromszínű kokárdáinkat a gyász színe keretezte. Ez a mai nap is, október 23-a számunkra mindenkor feketével szegett. Emlékezzünk hát halottainkra.

Emlékezzünk a pesti utcák értünk és helyettünk is elesett névtelen hőseire, a munkás és diák nemzetőrökre, a felkelők ellen kivezényelt, ám fegyverüket a valódi ellenség ellen fordító tisztiiskolásokra és sorkatonákra, a páncélosokat fegyver híján benzinespalackkal fogadó 15-16 éves gyerkőcökre.

Emlékezzünk az ártatlanul és értelmetlenül lemészároltakra, a Kossuth téri, a mosonmagyaróvári, a salgótarjáni, tiszakécskei s a többi sortüzek áldozataira.

Emlékezünk a Haynaut is méltán szégyenbe hozó, brutális megtorlások, a hamis perek nyomán kivégzettekre, szabadságunk vértanúira.

S végezetül, de nem utolsó sorban: emlékezzünk az ellenünk vonult idegen hadsereg nem is kevésszámú katonájára, lett légyen az ukrán, orosz, grúz, baskir vagy tatár, akit szabadságharcunk igaz volta láttán lelkiismerete a mi ügyünk mellé állított. Szovjet vagy magyar ávós fegyvere végzett-é velük - mindegy: immár ők is örökre a mi halottaink.

Őrizzük meg tisztelettel s kegyelettel mindnyájuk emlékét.

A férgek s dúvadak nevét pedig felejtsük el. Bosszút ne álljunk.

Tegnap alkonyaikor egy hosszú vasúti szerelvény húzott el feketén az újhold sarlója alatt Nagykőrös felé, megrakva tankokkal, kétéltűekkel, hatalmas konténerekkel. Számításaim s reményeim szerint Ceglédnél bizonyára áttolták egy másik vágányra, s azóta már gurul, csak gurul tovább, északkelet iránt. „Tankokkal odahaza sem tudnak már rendet tartani - gondoltam. - Széthulló- ban a Birodalom. Nem kár érte” - tettem hozzá magamban tűnődve, szemközt a vörösen villogó fénysorompóval. - „Csak, Istenem, sok vér ne folyjék már miatta.”

Lám csak, ha mégoly lassan is, de végül itthagynak bennünket, s akkor majd nem lesz kire mutogatni, kit kárhoztatni: minden bajunkért csak a magunk balgaságát okolhatjuk.

Pártvillongások, áskálódások, kicsinyes közéleti kakaskodások helyett nem volna-é jobb, hasznosabb, ha magasabbra tekintvén hátunkat egymásnak vetnénk, egymást is tartanánk e billegő, dülöngő Tutajország hátán?

Ötvenhat tanulsága egyebek közt erre is erősen int bennünket.

Szívleljük hát meg, amíg nem késő.

*

A fenti évfordulón a magam húszéves tekintetével néztem farkasszemet. Bocsáttassák meg, ha a húszéves pátoszából az ötvennégy évesnek is kijutott.

Hogy a tanulságok megszívlelése terén a szénánk hogyan áll, azt nap mint nap tapasztalhatjuk.

*

48