Forrás, 1999 (31. évfolyam, 1-12. szám)

1999 / 10. szám - Buda Ferenc: Rendteremtés (Jegyzetlapjaimból)

ilyenkor óta még egy unokátok született, s ha igaz, hát lesz még több is. Ennél fontosabb közös tudnivaló most nem jut eszembe.

Az ország egyébként majd csak ezután fog ráeszmélni, mit veszített Veled. Nekünk, még megmaradottaknak most és mindig nagyon hiányzol.

Mi, a társaid, barátaid - bizonyára a magunk alapos ismeretében is - olyannak szerettünk s szeretünk Téged, amilyen voltál. Éltünk, ahogy éltünk. Élünk, ameddig élünk.

Bocsássanak meg hát a gyermekeink.

Maradjon Isten mindnyájunkkal.

Ratkó József azóta született gyönyörűséges leányka-unokáját e tavasszal lát- hattam-hallhattam: a nagyapja nevét őrző versmondó verseny gálaestjén Kányádi Sándor Fától fáig című versét monda el szívszorongató átéléssel, hitelességgel.

*

A jegyzetfüzetben lappangó másik írásom úgyszintén alkalmi beszéd. Időpontja a szövegösszefüggésből kiderül. Helyszíne: a kecskeméti Kossuth tér. A jobb megértés végett annyi még ide kívánkozik, hogy a beszéd bevezetőjeként előbb elmondtam 56 őszén írt Rend című versemet. Aztán így folytattam:

Barátaim!

Az 1956-os forradalom s a Magyar Köztársaság kikiáltásának évfordulóján egy húszéves fiatalember imént elhangzott szavaival szeretném Önöket, s mindnyájunkat köszönteni. Mit tagadjam - hisz akkor sem tagadtam, a nyomozóhatóság majd később az „igazságosztó” szervek színe előtt - : e fiatalember azon a csillaghullásos őszön én magam voltam. Bizonyos vagyok benne, hogy bár gyérülő, megritkított sorokban, de még mindig szép számmal élünk ország-világszerte, akik akkoriban értünk föl életünk vízválasztójára. Kivételesen ritka pillanat, hogy tudatosan együttműködhetünk az eleven történelemmel. Azokban a lőporfüstös, lánctalpcsikorgásos októberi-novemberi napokban nekünk ez megadatott. Ezért vált bennünk harminc év hazug rágalmaival is dacolva megmásíthatatlanná s maradt meg oly kiolthatatlanul emléke, akárha tegnap történt volna. Bizony: voltaképp tegnap is történt - csak közben egyetlen hosszú éjszaka során odalett az ifjúságunk, sőt lassacskán tulajdon gyermekeink fiatalsága is fogyatkozóban.

Történelmi, világtörténelmi tényező lett akkor a kis Haza is. Persze nem azért, mert a világ szájára, a hír szárnyára s az ENSZ-ülésszakok napirendjére kerültünk. Még csak nem is azért, mert szabadságharcunkat - akárcsak 107 esztendővel korábban - egy szuperhatalom hadra kelt katonai gépezete bírta csak széttaposni. Hanem azért, mert a Birodalom acélpikkelyes testén az első komoly repedést a magyar 56 ütötte. Szájába vett, fogsorai közt forgatott a sárkány, húsunkba falt, csontunkat ropogtatta, ám lenyelni, megemészteni bennünket már nem tudott.

Mindezért drágán megfizettünk: vér, erő, anyagi, szellemi és erkölcsi javak tekintetében elszenvedett veszteségeink szinte felsorolhatatlanok. S bizony:

47