Forrás, 1999 (31. évfolyam, 1-12. szám)
1999 / 10. szám - Valastyán Tamás: Kőoperáció (versciklus)
Egy ragaszkodó, vigyorgó fogyatékos rongylabdát emel a szájához, hogy megcsókolja. Fekete fűcsomó vár egy almát. Szilárdak a másik oldal varratai. Hullás előtti mozgásnyomok. A fűcsomó, az alma is marad, ami. Az állapot színe vált, fehéredés. A színek menekülése ez. Hogy melyik és hova, mindegy és nevezetlen. Fehér fosztottság azért mégse lesz. Mert ha fosztódna, csöppen egy kék. Az eldönthetetlen árnyalat. Zavart kelt vagy rendet rak benned. Vagy nélküled. Megfüröszt. Vagy rád ragad. Egyes szám második személy. Harmadik. Mindegy és nevezetlen. Tisztul. Kész romlani. Fekete fűcsomó vár egy almát. A fűcsomó, az alma is marad ott, ami. „Sejtelme perzsel itt a rossznak. ” Ejkezdetek törnek rá egy zavartalannak hitt kontinuitásra. Ahogy nem hull egy alma. Teremtődés előtti hullásnyomok a varratok. Inog. Egy kődarabra hull. A darabka meglepődik erre. Holott természetes a találkozás egy torz sejtelem árnyéka alatt. Természetes. Ezen mosolyog, megjön a kedve. Inog. Zaklatja egy hullámkezdet. Egy épp megtörő hideg rész, folyékony vonal, fürösztő fájdalom. Még felvet egy szikét egy megoperált hullám, és „az egész fonák lét a semmibe vész”. 43
