Forrás, 1999 (31. évfolyam, 1-12. szám)
1999 / 10. szám - Bogdán László: Csáth Géza hajnalai (versciklus)
II. „Ma tükör előtt akarlak szeretni!” Csáth arca komor, Olga ruháját letépi, máris melle közt feje, lesi kettősük megduplázott mását. A napi adag késhet. Tapasztalta a coitus kitolhatja a határt. Hős kamikadze. Dákója mered s máris eltűnik az őt váró, kitárt combok között. Remeg ölében a lány. Földre ül, töpreng, felgyorsul, talány, hogy ezt a pózt ő soha meg nem unja, hogy a tükörnek háttal lihegő, őt szakadékba rántó szerető mire gondolhat ? Soha meg nem tudja. III. „... az éjjel Osvát. Önző, hitetlen fráter! Desiré, egy szavát se hidd! Móriczot, Füstöt is - nem hihetetlen ? - megbolondítja. Soha el ne vidd egyetlen sorod se, novellát se, verset se, regényt, semmit. Hagyd ki őt. Krúdyn fanyalog, de Karinthyt se szereti. Övé a Nyugat. Ripők. Fekteti Adyt! Meg is alázza! Ha kivesézhet, felmegy a láza kárörömében. Bigott diktátor, ne törődj vele! Hívni fog! Ne menj! Irigy, rút, gonosz. Öntse el a szenny. Élj és írj. Maradj távol a nyájtól!... ” IV. IV. „Ma mint a kutyák, hátulról akarlak!” Csáth durván röhög. Olga elpirul. Bíborvörösre válik fehér teste, miközben vadul, lankadatlanul viszonozza Csáth döföléseit, négy lábra állva a tükör előtt, bíborszelence satujába zárva a morfinról képzelgő szeretőt, akinek keze, fáradt magyar vándor menekülve napi adagjától, 27
