Forrás, 1999 (31. évfolyam, 1-12. szám)
1999 / 9. szám - Sánta Gábor: Irodalmi kávéház Pesten és Budán (Kávéház az irodalomban - irodalom a kávéházban)
ról, dominóról és egyéb társasjátékokról, pár pakli kártyáról és egy-két biliárdasztalról már nem is beszélve... Sejtem, hogy most sokan gúnyosan mosolyognak, és találgatják, mikor ébredek fel. Ám, ha hajlandók értelmet tulajdonítani mindannak, amit itt hirtelenjében előadtam, belátják majd, hogy igazam lehet abban, hogy kávésként könnyelműség nem gondolni arra, hogy a leendő, fizetőképes vendég miért menne be az ő kávéházába - éppen oda - a feketéjét meginni. Tudom, hogy ilyenkor gazdaságosságot, rezsit, társadalombiztosítást és csődöt szokás ellenvéleményként hangoztatni, amire csak azt válaszolhatom, hogy a kávéház nyolcvan-száz esztendővel ezelőtt sem volt biztosan nyereséges vállalkozás. A korabeli újságok a tulajdonos- váltásokról és a bezárásokról is folyamatosan beszámoltak, csak ezt nem szeretjük emlegetni. Ugyanakkor Budapest mégiscsak „kávéházak városa” volt, mert szép számmal akadtak üzletemberek, akik értettek a vendéglátás e specialitásához, és főként: akik tevékenységüket életformaként élték meg. A maiaknak mindezt szem előtt kellene tartaniuk, és egyúttal azt is - amit sokan elfelejteni látszanak -, hogy a kávéházak hajdan nem luxus-intézmények voltak; az efféle igényeket a klubok, a bárok és az előkelő éttermek elégítették ki. A kávéházakról kezdettől fogva azt tartotta a közvélemény, hogy „a demokráciát terjesztik”. Vagyis mindenkié. A dolog természeténél fogva az első, nyilvánvalóan kockázatos lépéseket manapság is a kávésoknak kell megtenniük; igény mind a szakértelmükre, mind a találékonyságukra, mind pedig a merészségükre lenne. A nosztalgia kétség kívül érzékelteti azt a mérhetetlen vágyat, amely a Társalgás Szentélyeinek működését óhajtja... Nos, mindez az Irodalmi kávéházak Pesten és Budán című kötet lapozgatása közben fogalmazódott meg bennem, jelezve, hogy már csak ezért is érdemes volt kézbe venni ezt a kitűnő könyvet. (Universitas Kiadó, Budapest, 1997.) Főien Elek: Szőnyeg (1911-13 körül) 94
