Forrás, 1999 (31. évfolyam, 1-12. szám)
1999 / 9. szám - Nagy Gábor: Baka István hosszúversei
A mottóban pontosan kijelölt sors-szituáció, a hazátlanság helyzete többszörös értelmezést kap a versben. Már maga a döblingi fogság távollétre, a kitaszítottságra utal. A kitaszítottság következő foka a haza pusztulása, illetve a haza ellen elkövetett bűn. A harmadik rész tételezi a haza, Magyarország pusztulását; itt vegyül a „legnagyobb magyar” alakjába a némiképp adys szerep: az utolsó magyaré: Döbling, Magyarország, Pokol Mióta ülök e karszékben nem tudom Magyarország nincs többé már csak bennem él ülök hát mozdulatlanul nehogy elrebbentsem folyóit a havasok cukorsüvegét föl ne nyalják a hajnalok csak ülök mozdulatlanul A folyók és havasok féltése a lázas látomásoktól gyötört Széchenyi kíméletlenül éles jóslata; jelentését mégsem Széchenyi életében, hanem jóval később, a huszadik században nyeri el, Magyarország folyóinak-havasainak fokozatos elvesztése idején. E konkrét eseményekhez köthető jóslat-erejű látomás a negyedik tétel allegóriájában tér vissza általánosított formában. A kóbor kutya-Magyarország allegorikus viszonyítása idő-koordináták nélkül értelmezhető és érvényes. Magyarországot kíméletlen képekben, már-már szarkasztikusán, de annál jóval több fájdalommal festik e sorok: Sovány gacsos lábak fakóvörös szőr ernyővázként nyíló-csukódó bordák Nápolyban láttalak vagy Debrecenben te loholtál le és föl Magyarország A költő utolsó befejezett verséig, az Üzenet Új-Huligániából című versig mutat előre, illetve a Graves-díjas Liszt Ferenc éjszakája a Hal téri házban című versre utal vissza ez a látomás. Ez utóbbival rokonítja „a versszituáció hasonlósága és a benne felvetett nemzeti problematika”18; a problematikánál azonban kifejezőbb szó az ön- ostorozás, a kíméletlen önszemlélet, amelyből e kérdés fakad: Mit kutakodtál boldogabb fogakkal lerágott Európa-csontokat szaglásztad félszegen az éjszaka kátrányával bemázolt Mennyország-falat Páratlanul plasztikus - és fájdalmas - metaforikával érzékelteti a forradalom és szabadságharc(ok) bukása után megroggyant önérzetű és öntudatú magyarság hiábavaló útkeresését a Döbling e tételében: „szűkölünk csak Európa / küszöbeitől elvert kutyák”. A nemzet romlása-pusztulása egyetemes távlatokat kap mind Széchenyi „isteni” - sátáni sorsában, mind a látomások kozmikus méreteiben. A második tétel önmarcangoló képeiben Széchenyi alakja furcsa kettősségben jelenik meg: egyrészt a(z ujjájszületés misztériumára váró tehetetlen és védtelen embrióként, másrészt e misztériumból kitagadott és kizárandó pokolfajzatként. „Aludj aludj ne ébredj fel soha” - készíti elő a tétel nyitánya a kettős szituációt, amely roppant látomássá tágul: 81
