Forrás, 1999 (31. évfolyam, 1-12. szám)

1999 / 9. szám - Bakó Endre: Gulyás Pál, a szatíraköltő

Végül rátapint barátja önzésének egyik indokára, az örök időhiányra, illetve a doktrinerségből eredő életidegenségére:

koporsóm legyen jó tágas, tegyetek le egy könyvtárat.

Tollat is adj, drága nőm.

A sírban tán lesz időm.

Németh később többször is foglalkozott a verssel, feltárta Gulyás mögöttes indulatainak genezisét. Ezek közül feltétlen megemlítendő, hogy Németh László rögtön az első szám megjelenése után más kézre adta a Válasz-t. Kettőjük kapcsolata e gúnyvers után szerencsére csak szünetelt, de nem szakadt meg. Németh László Egy barátság versekben c. esszéjében sorra veszi a hozzá írott Gulyás-verseket, s úgy találta, hogy „minden eddiginél keményebb az 1936 nyarán írt Express-próféta, amelyet tán a Napló tanulmányokban lírája váltott ki.”12 De szatirikus reagálás a „Bűn” című vers is, amelyet Németh hasonló című regénye inspirált. Nem véletlenül gondolta Németh, hogy ő tette barátját a legnagyobb szatíra-íróink egyikévé. Egy másik helyen pedig így vélekedik róla: „Gulyás Pált a költeményei fogják fenntartani. De volt egy nagyobb tehetsége, az iróniája. Igazi szókráteszi irónia, amint hogy maga is hasonlított, kivételes csúnyaságában és földöntúli bájában Szókráteszhez. Tán ez a csúnyaság volt az oka, hogy figyelte az elegáns fiúkat, a vidéki író a sima pestieket, a nehezen emésztő szellem (akiből, mint mondta, farral jönnek ki a gondolatok) a gyors gondolkodókat. Ez a folytonos ironikus éberség páratlan szimatot fejlesztett ki a gondolkodás önbecsapásai, a gondolatkikerekítések, gyorsaságnak ható restség, színpadi tetszelgés iránt. Hogy milyen félelmetes volt ez az irónia, sebeim emlékeznek rá. Az emberek rettegtek tőle, nem is tőle, a maguk hazugságaitól...”13

A tervhalmozó bővelkedik komikus gondolattársításokban, hasonlatokban, élénk, mozgalmas költemény, de poétikai minőségéhez hozzátartozik, hogy a kelleténél egy jottányival hosszabb. Horatius, aki a Luciliusról írt szigorú bírálatával egyik megalapozója lett a szatíra esztétikájának, szemére lobbantotta elődjének, hogy göröngyös és bőbeszédű, márpedig e műnem egyik fő követelménye a dinamikus rövidség.

A Rontó Pál naplójából első közleményéhez tartozik a Tiszteletbeli című remek gúnyvers, amely nem személyt bírál, hanem társadalmi jelenséget, az egyszerűségtől való irtózást, a címkórságot.

Nálunk mindenki tiszteletbeli, rendes címét senki sem viseli.

A doktor tiszteletbeli fődoktor, a vadász tiszteletbeli lődoktor.

Amikor majdnem két évvel később a Válasz-ban megjelent a folytatás, az egyik debreceni lapban14 egy cikkecske látott napvilágot. „Debrecen irodalmi köreiben nem csekély érdeklődést keltett a „Válasz” című folyóirat legújabb száma, amelyben Gulyás Pál, a kiváló debreceni költő egy egész versciklust bocsátott közre „Víg magyar Parnasszus” címen. Az egyébként pompás költői erőről tanúskodó ciklus egyes darabjai szellemes, üde, éles nyelvű szatírák, s ami lokális vonatkozásban kiváltképpen feltűnést keltett, egyes darabok a debreceni egyetem tanárairól szólnak. A Naftalin- kabát című vers az irodalomprofesszort gúnyolja... Az Actor Philosophiae című darab a bölcselet „színészét” gúnyolja, a gargalizáló beszédű, csokornyakkendős, zsa- kettes, búbosbanka frizurájú tudóst, akire lehetetlen rá nem ismerni... Az érdekelt professzorok, akik - mondanunk sem kell - egytől egyik kitűnő és emelkedett szellemű tudósok, bizonyára maguk fognak a legjobban mulatni az ötletes támadásokon”.

54