Forrás, 1999 (31. évfolyam, 1-12. szám)
1999 / 9. szám - Buda Ferenc: Rendteremtés (Jegyzetlapjaimból)
„A minisztériumok úgy tesznek a reformmunkálatokkal, mint Penelope, aki a vásznat, amit nappal szőtt, éjjel szétbontotta. Csakhogy a mi minisztereink nem a saját szőttesüket, hanem az elődjükét szokták szétbontani.” „A községek (=önkormányzatok; B. F) teendői és költségei majdnem ugyanolyan arányban növekedtek, mint az államéi, jövedelmi forrásaik azonban maradtak a régiek. A nálunk uralkodó kormányrendszer vezérelve az volt, lehetőleg minden új jövedelmet magához ragadni, minden tejről leszedni a fölét, a községeknek nem juttatni semmit, de a terhekből minél többet zúdítani a nyakukba. Ennek a rendszernek nem lehetett más következménye, mint a községi adópótlékok képtelen felemelése s a községi háztartásoknak alapjaikban való megromlása.” „A közigazgatást egyszerűsíteni, gyorsítani lehet is, kell is. Csak egyet említünk: nem lehetne-e a telefon rendszeres használata által mellőzni százezernyi írásbeli kérdezősködést, jelentéstételt, akták, jelentések bekérését, feleknek nagy messzeségből, téli rossz időben valamely semmiségre vonatkozó megkérdezés végett való beidézgetését, előszobákban való ácsorogtatását? Minden emberi tevékenység terén tökéletesebb eszközökkel dolgozunk ma, mint egykor, csupán a hivatalos eljárás nem akar változni Mária Terézia kora óta. De hát nagy dolog ám a hivatalos méltóság. Ehhez tartozik, hogy minden eljárás minél lassúbb legyen.” „Mielőtt tovább mennénk, érintenünk kell egy nem kellemesen hangzó húrt. A nem-katolikus felekezetek kongruáját rendeztük. Az egyházak segélyezése harmadfél millió koronával szerepel a költségvetésünkben. De aki figyelemmel kíséri a katolikus kongrua-ügy hosszas vajúdását, az nem zárkózhatik el amaz érzés elől, hogy a kongrua-ügy czimén a magyar kincstárra még egy-két millió korona új kiadás vár. Lesz-e elérhető oly megoldás, mely szerint a dúsgazdag római katolikus főpapság feleslegéből jusson megfelelő összeg a görögkatolikus papok szegénységének megszüntetésére? (...) Midőn a jövő államkiadások valószínű növekedéséről elmélkedünk, nem nyomhatjuk el azt az aggodalmat, hogy a kongrua-ügy czimén is még egy keserű pohár kiürítése vár a magyar pénzügyminiszterre. ” „Életbe léptették a hitelszövetkezeteket, de mily kicsinyes dotációval! A kongruára képes volt az állam akkora összeget adni, melynek tőkésített egyen- értéke 40-50 millió koronával felér. A katonatisztek (ez utóbbi réteg a jelenben egy másikkal tetszés szerint behelyettesíthető - B. F.) illetményeinek feljavítására megközelítőleg hasonló áldozatot hoztunk. Vájjon a földmívelő és iparos-népesség millióinak a hitelügyi elzülléstől való megmentése kevésbbé fontos fel- adat-e, mint az említett két tisztelt társadalmi osztály anyagi helyzetének legalább tűrhetővé tétele volt?” „Nagy eredményeket nem a közgazdaságilag improduktív osztályok támogatásával, hanem csupán a legszámosabb néposztály, a lakosság legszélesebb rétegei keresetképességének előmozdításával, a meddőségre kárhoztatott tömegerők felszabadításával lehet elérni. Ami a népnél ma kereset, az holnap fogyasztás lesz, ami holnap fogyasztás, az holnapután mint a fogyasztási adók és monopolok növekvő jövedelme érezteti hatását. Kisszerű, garasoskodó politikával nem megyünk semmire. Bátor, messzepillantó és emberséges gazdasági és társadalmi politika az, mely nagygyá, gazdaggá, virágzóvá teszi a nemzeteket, mely a milliókra rúgó többleteket teremti az állampénztárban.” 34