Forrás, 1999 (31. évfolyam, 1-12. szám)
1999 / 9. szám - Buda Ferenc: Rendteremtés (Jegyzetlapjaimból)
Buda Ferenc Rendteremtés Jegy z etlapj aimból cu olykor tarkán változatos képet mutatnak. Ott van köztük természetesen a szépirodalom is, ám többnyire fej fej mellett más egyebekkel (szótárak, történelmi, néprajzi munkák, természettudományos periodikák stb.). Mostanában épp az Új Magyar Szemle egybekötött 1900. januári és júniusi számát lapozgatom. {Új Magyar Szemle. Politikai, társadalmi, irodalmi és művészeti folyóirat. Megjelenik minden hónap 15-én. Szerkesztik: Dr. Blaskovich Sándor és Ambrus Zoltán.) Csak úgy találomra néhány írás címe: Liberalizmus (alcím: Jegyzetek a magyar politika egy vezéreszméjéről). Erkölcs és vagyonszerzés. A szocializmus új irányai. A valuta-rendezés. Rákosi Viktor: Elnémult harangok című regénye folytatásokban. Flaubert Bovarynéje szintén folytatásokban. Irodalom és újságírás. Az újkori tájkép címmel Keszler József írása a kortárs külhoni és hazai piktúráról. A jeles orientalista nyelvtudós Vámbéry Ármin geopolitikai tárgyú cikke: Az afgán kérdés és Transznál. Széchenyi és Kossuth írói harca. (A szerző: Ferenczi Zoltán.) Gelléri Mór szociológiai tanulmánya: Munka nélkül. Alexander Bernát: Diderot. Radó Antal: D’Annunzio. Az alábbiakban Halász Imre: A magyar államháztartás jövője című tanulmányából idézek néhány bekezdésnyit. Ha ismerős gondolatokra találunk köztük, ne csodálkozzunk. „Egy öntudatlan államszoczialisztikus ösztön uralkodik a lelkeken: az államtól mindig többet és többet - mindent követelni. Ez az ösztön egy élő erő, egy reális tényező, melylyel nem lehet csak úgy könnyedén elbánni. Van is abban a követelésben valami igazság, hogy az állam mindig többet és többet nyújtson, mert hisz ő is mindig többet és többet követel polgáraitól. Nem is fognak a polgárok békét hagyni az államnak, de az állam sem fog békét hagyni a polgároknak. (...) Csak az volna kívánatos, hogy ezek mellett az öntudatlanul működő ösztönök mellett kibontakozzék végre a közszellemben annak tiszta tudata is, hogy az állam pénze mindnyájunk pénze, az állam ereje mindnyájunk ereje, hogy az állam nem adhat egy szemernyivel sem többet, mint amennyit a polgárok millióitól kapott. ” „Tény, hogy a pénzügyminiszter állása nálunk egy ostromlott vár parancsnokának helyzetéhez hasonlít. (...) A miniszterek ostromolják a pénzügyek hivatalos őrét. A minisztereket ostromolják a képviselők. A tisztelt közönség ostromol mindenkit. Magán- és közérdek vegyül össze a tülekedő erők e kavarodásában. (...) Számosak és nem is mindig jogosulatlanok azok a követelések, melyek ebben az országban kielégítést kérnek, lármázva követelnek, a fenyegetés és kortesfondorkodás minden eszközével kierőszakolni igyekeznek. A pénzügy- miniszter sok nagy és jeles tulajdonságai közt egy sincs fontosabb, mint az, ha kell, minél határozottabban tudja kimondani ezt a rövid szót: nemi” 33
