Forrás, 1999 (31. évfolyam, 1-12. szám)
1999 / 9. szám - Tandori Dezső: Mi az Utolsó Posta, ha éppen nem az utolsó (Bevezető egy költészetregényhez)
Nem az lenne a borzalom? Nincs-e igaza a feleségemnek és S. barátomnak, meg bárkinek, hogy „ugyan, hagyjam már, magamnak s ugorjak”. Félreérthető kifejezés: ne dőljek be a magam bajainak. Jó, nem dőlök be, megpróbálom ez előre-dolgozást, s így jött jól, hogy a Ligetnek dolgozatokat írhatok mostantól a költészetről. Költészettel foglalkozni: ez lesz a fényes szigetelődés. Szigetelődési veszedelem és elhárítása. Ellenben ami a több gyötréseket, megközelítéseket illeti, ha telefonon, ha levélben, ha stb. és etc., csak ezt mondhatom: „Ha egy mód van rá, most semmit! Egy baj száz baj, száz baj nem baj; és nekem most száz bajom van, ezer. Teljesen üres az életem, már úgy többnyire. Mit csináljak?” Jajbagyjatok hékén. És persze ne hagyjatok. Ne, most tényleg ne. És ezt ki-ki értse, ahogy akarja. S akkor még az esők ideje is eljött. Ahelyett, hogy örültem volna a szép száraz napoknak (igaz, végig csörgött a szénanáthás orrom, duzzadt a szemem, fájt a torkom), nyavalyogtam dolgokért, melyek talán nem is kellenének, nem tudtam megbecsülni, hogy végig csorog az orrom, duzzad a szemem és fáj a torkom, nem értékeltem a rengeteg életet, virágport a levegőben; most behúzhatom pamutsapkám, ázhatok, át meg át. Hová, Uram, miféle Utolsó Postádtól át meg át? Még az át után is mindig jöhet a további át, az újabb „át”, és ne is csináljunk ebből rossz viccet. Mihelyt elmúlik az esős idő, elkezdem költészeti tanulmányaimat. A fényes lelkekkel fogok élni, kik egyre tépték, olykor el is tépték magukat. Én, kopott lélek. És ez utóbbiban nem ismerek ellentmondást. Ellentmondást nem tűrően leszek teljesen toleráns, elragadtatott, alárendelődő. Hát ha ennyi bonyodalom nekem elég lesz... Hátha elég. Hogyan is mondta a filozófus, Alain? Jó arcot a rossz időhöz. És nem léhaság így, ha emésztjük magunkat (meddőn?), hiszen, erőnkre hagyatkoztunk, erőnkkel fogyatkoztunk: „bizonyos fokig” tényleg mit csinál a Nap, ha nem „süt”? Ám - vissza. És előre. E kettő együtt a költészet. Vas István: „De van, mint a végzet... Nem vesz rajta erőt a Halál országa.” * A magyar költészet. „Mint a végzet.” Hát nem tudom, de hogy ahelyett, hogy hol lennék altiszt, azt kutatom (apám sírját egyáltalán nem kéne megbotoznom, legnagyobb költészeti hívom volt), legalább úgy érzem magam kicsit, mintha az iskolából mulasztanék, valódi-ál betegséggel, és anyám almakom- pótján, krumplifőzelékén, teáján élnék, és közben „gyűröttre olvasnám az ágyat” Kosztolányi, Ady, József Attila köteteivel, vagy az egyetemet (karrieremet!) kerülném, és helyette Jékely, Nemes Nagy, Kálnoky, Weöres, Pilinszky, Kormos Pista... Egy életem, egy halálom - legyen meg ez a bevezető. 32
