Forrás, 1999 (31. évfolyam, 1-12. szám)

1999 / 9. szám - Tandori Dezső: Mi az Utolsó Posta, ha éppen nem az utolsó (Bevezető egy költészetregényhez)

Ismétlem: egy szál ösztöndíjam nem volt, a keresményemből ketten éltünk. De valahogy megvolt minden, sőt.

És azt se tudom pontosan, mikorra tehető a Második Munkanélküliség (fenyegetése). Elmúlt. Sőt, még 1997/98 fordulóján is így alakultak a dolgok: filmeztünk Londonban (kis életrajzi celluloidom), mellette Benedek Elek és Arany László népmeséit fordítottam németre (előtte Kafkát, Stormot, Meyert v. Kellert a nyáron), aztán valami ismeretterjesztő történelmi munkát, egy füzetes regényt, aztán egy modern-klasszikus osztrák könyvet, aztán közben metafizikus könyvecskéket, írtam németül egy Werfel-Artaud(l) tanulmányt, jött két kisebb Koestler-fordítás, egy Bernhard-darab, egy csudás-rémes könyv az 1944/45-ös időkről, még kis metafizika... lehet, kifejeltettem valamit, de...

Akkor mintha elvágták volna, 1998 májusában.

Könyvek nem fogynak (fogynak), olvasók pénztárcája lapos (lapos-e mindig?), én-nem-tuom-mi-van. Kevesebb a kiadandó műszám (rémes szó; megjegyzem... két dolgot jegyzek meg):

1. Az általam 1997 telén, 1998 tavaszán lefordított művek 70 %-a ez év szeptemberéig még nem jelent meg (!!).

2. A honoráriumok olyanok, hogy kevés híján a csövesek vagy az alkalmi betonozási munkát végző egyének is körberöhögnek. (Jó, hát azért még mindig ők kérnek közben kölcsön.)

Az úgynevezett háztartási pénzt az „internetes” járulékból (melyből, ezt alig hangsúlyozták, de mindegy, isten tartsa sokáig, lemegy a 39 % adó) és ezekből a fordításokból s a cikkekből épp hogy össze lehet hozni.

Kb. erre utalt nálam húsz évvel idősebb atyai pályatársam, hogy de még mennyire „elkéne” neki az internetes pénz. De nem olyan a díja, amire ezt adják.

Most nem tudom, van-e ring egyáltalán a belharchoz. De ezt a kérdést hagyjuk nyitva. Nem éhhalálról van szó. Arról csupán, hogy az író, a fordító „felett” háromszoros-négyszeres „nagyságrendben” alakul a szellemi dolgokkal „alkalmazott-jegyben” foglalkozók jövedelme. Engem ez nem érdekel, csak megjegyzem. Természetesen nem anyagiakról óhajtottam „utolsó-posta-jelleggel” cikket írnom. Csak azt gondoltam: vagy konkrétan beszélünk, vagy sem. Eddig nálam a konkrétság határa manapság el-terjedhet, el-terjed.

A lovakról. Sötét - vagy túl világos - órámon volt, lassan kialakult egy olyan elképzelésem, hogy ...

Pedig dehogy.

Ha csak rémálmodban is megfordul, s ezzel kiváló angol szerzőket idézek, hogy a lóból te háztartásipénz-kiegészítést csinálsz (idehaza ne is reméld, de Angliában, mondjuk), add össze a következőket:

Oda kell utaznod (repülőjegy);

valahol laknod kell (a legolcsóbb szállások is megdrágultak);

valamiféle rendesebb pénzzel kell kezdened a játékot (10 év alatt a forint az angol font értékéhez képest ötszörösét romlott!);

jó idegállapot kell;

nem árt, ha kinti idődet, melynek csak három-négy óráját viszi el az „irodá- zás” (pályákra kimenni? ne is álmodd, jön a vasúti jegy, a borsos belépő stb.), nem árt, ha méltóképpen töltőd;

mert ha nem, az demoralizál?

29