Forrás, 1999 (31. évfolyam, 1-12. szám)

1999 / 9. szám - Balogh Tamás: Radvánszky Olivér a vonaton

- Olvasok.- Miért csinálja? - kérdezte nagyapjához fordulva.- Mert ő tud olvasni, nem úgy, mint te.

A nagyapa félszeg, bocsánatkérő mosollyal nézett Olivérre. Mindenki mosolygott. A fiú kiflit kezdett enni.- Ne morzsálj! - szólt az öreg. De a fiú morzsáit tovább. Aztán újra megérintette Olivér kezét:- Nincs itt hideg? Nem fázol?- Nem.- Húzd már le az ablakot!- Nem kell - ez ismét a nagyapa volt. Újabb mosoly.- Néni, te nem fázol? - kérdezte ezután egy nőtől, de nem kapott választ; a nő nem akarta észrevenni. Nem is vette.- Egyél.

Evett csendben, nézelődött.- Nagy füst van odakint. Köd.- Igen.

Aztán csend. Egy most felszálló nem tudta volna megállapítani a különbséget bárki és a fiú között: külsőleg egyformák voltak: utasok. Olivér éppen ezért alig várta, hogy történjen valami: átlagemberekkel utazott már eleget. Provokálni, kezdeményezni kellene, de hát az illetlenség volna. Várt tovább.

Az öregúrnak megtört arca volt, hallgatott. Kezeit összekulcsolta ölében, maga elé nézett. Sárga szemüvegtok látszott ki szürke zakója mellényzsebéből, benne SZTK keretes szemüveg.

Olivér kiment a peronra, rágyújtott. Azt akarta látni, változik-e valami odabent, ha ő nincs ott.

Nem változott. A fiú csak ült nyitott szájjal, karjait összekulcsolta mellkasán és nézett balra-jobbra. Egy szót sem szólt. Olivér mellett egy kis cigánygyerek kiflit majszolt. A vonaton mindenki kiflit eszik, gondolta Olivér, aztán ismét a fogyatékos fiút figyelte. Odabent egy csecsemő sírni kezdett. A fiú odanézett. Aztán újra semmi.

Olyan állomáson álltak meg, ahol elvileg a sebesvonatnak nem kellett volna. Úgy látszik, személy lettek. Az állomásfőnök-asszony kétszer fütyült; az elsőt nem hallották meg. Olivér visszament a helyére.

Kis idő múlva ért oda a kalauz; jegyek, igazolványok elő. A fiúnak diákigazolványa volt, még a régebbi fajta, öt-hat éves lehetett. A fényképen még hosszabb a haja és komolyabb az arca. De azon is mosolygott.

A csecsemő egyre hangosabban bőgött.

A fiú a kezeit nézte, az ujjait, a körmeit. Aztán megmutatta őket nagyapjának; ő is megnézte. Aztán kezetfogtak.- A kisbaba mindjárt... - szólalt meg, de a többit Olivér nem értette. Ezek voltak a fiú első szavai az indulás óta.- Sír. Kicsi baba.

Rajzolt az üvegre csapódott párába. Egészen Olivér feje mellett járt már, amikor a nagyapa a térdére tette a kezét. A kusza vonalak úgy maradtak. Csend és nézelődés.

Orosházához közeledve leszálláshoz készülődtek, öltözteti a nagyapja: visszakerül a sál, a kabát, a sapka; a kesztyűjét maga vette fel. Már felöltözve

16