Forrás, 1999 (31. évfolyam, 1-12. szám)

1999 / 7-8. szám - Herczeg János - Staar Gyula: Európa és Cserhátszentiván (Beszélgetés Vekerdi Lászlóval)

azért megszorongatták, meg kiirtották. De azt a beemelést mintaszerűen tették, és csinálják máig. Ezzel jött létre az életformáknak az a nívója, amelyből hibontakozhatott egy autochton műveltség. Az az Európa, ami Franciaország, meg az az Európa, amik az itáliai városok, például Pisa! Nem a legszebb olasz város, nem is a régebbi korokból való, de ha ott megy az ember a ferde toronynál...- Galilei végülis dobálta a köveket a ferde toronyból, vagy nem dobálta?- Értem a kérdést: lépjünk tovább. De az így él Galilei könyvemben is azt próbáltam elmagyarázni, hogy akkortájt nem Galilei, a „haladó világnézet” és a pápa, a „maradi világnézet” harcáról volt szó, hanem éppen ennek az európai műveltségnek a sorsáról. Ezt érezte meg Galilei mindenkinél pontosabban. Ezért kezdte el a maga küzdelmét a kopernikánus világnézetért, félbehagyva a világhírrel kecsegtető mozgástanának teljes kidolgozását.

Galilei igazi nagy műve a mozgás tudományos megfogalmazásának első lépése. Óriási teljesítmény. Észrevette, nem a csillagokat nézve kell igazolni Kopernikusz elméletét, mert onnan még távcsővel sem szerezhető be a bizonyíték, csak tapasztalat és analógia. Ő pontosan érezte, hogy bizonyíték csak magáról a Földről jöhet, s annak egy Foucault-ingának kell lennie. S amikor már úgy vélte, hogy a mozgás tanával ezt a bizonyítást megadhatja, abban a pillanatban leállt, nem dolgozott tovább a mozgás tanán. Gondoljátok, hogy Galilei olyan agyalágyult volt, hogy nem vette észre, amit ma minden hülye jegyzetelő észrevesz és szemire hányja Galileinek: nahát, nem tudta, hogy a Föld forgása és a pályamozgása nem adható össze olyan módon, mint az ő téves árapály magyarázatában. Ezt ne látta volna Galilei? Csakhogy, abban a pillanatban, amikor rádöbbent, hogy megvan, kezében van valami földi bizonyítékféle arra, hogy a Föld igenis mozog, úgy döntött, nem szabad tölteni az időt azzal, hogy pontosabban kidolgozza. (Akkor biztosan megtalálta volna a hibáját.) Miért nem lehetett várni? Azért, mert érezte, a világkép összeurópai ügy! Ezért kezdte el sebtében kidolgozni a kopernikánus rendszer primitív változatát, mely valóban nem vette figyelembe Kepler ellipsziseit sem. De Galilei nem volt alvajáró, azt csak Koestler gondolja.- Nem tudsz kibújni a bőrödből. Évtizedek tapasztalatával és munkájával megírsz egy alapvető monográfiát, az így él Galilei-t. Ugyanakkor a könyved végén megszólaltatsz egy kis lélekharangot. Akiért a harang szól az az Akadémiai Könyvtár - és mint tudjuk, mi magunk.- Remélem nem lesz lélekharang. Mert az Akadémiai Könyvtár nem egy a sok között, az a Nemzeti Könyvtár szerves része. Szégyellem már ismételgetni, sokfelé elmondtam, de nem tehetek mást. Amikor Széchényi Ferenc megalapította a Nemzeti Könyvtárat, az a gyűjtemény elsősorban hungarikákból állott. Magyar anyagot gyűjtött össze, és odaadta a Nemzeti Múzeumnak. Amikor fia, Széchenyi István 1825- ben megalapította a Magyar Tudományos Akadémiát, nem utolsó sorban azzal a céllal tette, hogy apja nemes adományát az Akadémián keresztül teljes értékű nemzeti könyvtárrá fejlessze. Olyan könyvtárrá, amelyik nem egyszerűen a hungarikákat, hanem az ezzel összefüggő világirodalmat is gyűjti. Úgy mint a francia Bibliotheque Nationale. Nézzétek meg, milyen csodapalotát építettek nemzeti könyvtáruknak a Szajna partján a franciák! Ott együtt van a nemzeti könyvtermés és a világ könyvtermése. Fülep Lajos javasolta, ha már nagy pénzen fölviszik a Várba a Széchényi Könyvtárat, akkor legalább egyesítsék az akadémiai gyűjteménnyel. Valósuljon meg, ha 150 éves késéssel is, apa és fia nagy gondolata, a nemzeti könyvtár. Na, persze, nem valósult meg. Most akkor miért kell tönkretenni a magyar Bibliothéque Nationale egyik felét?- Szerinted hogyan kellene tanítani iskoláinkban a tudománytörténetet, a kultúrtörténetet és a művelődéstörténetet?- Nem hiszek ilyen felosztásokban: művelődéstörténet, kultúrtörténet, tudomány- történet, technikatörténet, zenetörténet, művészettörténet. Ami engem igazán érde93