Forrás, 1999 (31. évfolyam, 1-12. szám)
1999 / 7-8. szám - Herczeg János - Staar Gyula: Európa és Cserhátszentiván (Beszélgetés Vekerdi Lászlóval)
kel, az az aktuális jelen arca. Sokféle jelen van, létezik egy éppen aktuális jelenünk. Ha van egyáltalán értelme a nemzeti történetírásnak, akkor éppen az, hogy megmutassa az aktuális jelent. Mit csinált Halász Gábor, amikor a magyar viktoriánusokról írt? Látjátok, nem tudok elszakadni a nevétől, ami nyilván nem véletlen. Halász Gábor úgy szépítette meg a múlt század második felének, a kiegyezéses Magyarországnak a jelenét, hogy az a harmincas években iskolapélda lett. Egy tanmese, egy mintapélda arra, hogy milyen az, amikor az ország nehéz helyzetében összeszedi magát, s az alaptermészetükben önző emberek is miként tudják a közjó érdekében vezetni az országot. Németh László is akkor lett óriás, amikor a hatvanas években a Maculay-esszéjében meg az Irgalomban megmutatta azt a történelmet, amelyben felvázolta az aktuális magyar jelen egy lehetséges arcát. Ez történik a Galilei-iparban is, ahogyan ma a Galileiről megjelent temérdek írást nevezik. A múlt megváltoztatása ott mintaszerűen történik. A történészek egymásnak ellentmondó téziseket fogalmaznak meg. Közben korunk értelmiségének fő kérdéseiről beszélnek: az értelmiségi eretnek legyen, vagy udvaronc? Mikor cselekszik helyesen, ha öntörvényűén viselkedik, vagy ha mai világunk kívánalmai szerint udvaroncként pályázik ide is, oda is, hogy megéljen? Galilei azonban soha életében nem volt udvaronc. Nem volt eretnek sem. Az eretnekséget persze tág értelemben mondom, de ami a vallást illeti, hívő katolikus volt.- Hadd kérdezősködjünk kicsit felőled is. Téged gyakran hívnak előadni, úgy tudjuk a hatvanas évek végén egyetemen is tanítottál. Hangulatot teremteni tudó, jó előadó vagy. Ez családi örökség ?- Apám is, anyám is tanár volt. Szegényeknek mérhetetlenül nehéz volt az életük. Apám sokáig a debreceni Református Kollégiumban tanított. Nagyon jó és lelkes tanár volt. Matematika-fizika szakos. Rengeteget tett az iskola fizikaszertáráért. Nem tudom elmesélni, hosszú történet lenne, hogy a végén milyen ocsmány módon elbántak vele tanár kollégái és maga a református egyház. Anyám a debreceni Dóczi Református Polgári Leányiskola igazgatónője volt. Kétszer mentette meg az iskolát. Először a németek akarták kirabolni az iskolát, elvittek volna mindent. Nekik esett, szó szerint kiverte őket onnan. Azután bejöttek az oroszok, istállónak akarták használni az iskolát. Anyám saját kezűleg vezette ki onnan a lovakat. Székely asszony volt. Szegény parasztlányból, a maga erejéből sok-sok nehézség közepette lett tanár. A felszabadulás után odamentek hozzá, hogy lépjen be a pártba. Mondta, ő egyházi iskolában tanított, egyházi ember, nem akar belépni a pártba. Másnap kitették az iskolából. Öregen Hajdúhadházára járt tanítani. Én a debreceni Református Kollégiumban voltam diák. A nyilatkozók többsége el van ájulva az iskolájától, hogy mennyire szerette, milyen élményt volt, amit az adott neki. Talán illetlenség mondanom, de ez az igazság, nagyon utáltam odajárni. Néhány tanáron kívül, akiket nagyon szerettem, nincs más említésre méltó az iskolámról.- Akkor viszont igazán meg kellene említeni ezeket a neveket.- Az egyik Nagy Sándor tanár úr, aki a vallást tanította. Kettős doktorátusa volt, filozófiai és teológiai. Megírta a kollégium történetét. Nagyszerű ember volt Magyart Kálmán tanár úr is, a híres cigányprímás unokaöccse. Még egy tanár volt a Református Gimnáziumban, akiről örök emlékem maradt, Ványa János, bár ő engem nem tanított. Volt egy erdőterület Debrecen határában, egy-egy részét a vákáncsosok időnként tarra vágták, a tuskókat kitermelték, a területet újratelepítették. Ez volt a vákáncsosok dolga, ott éltek 4-5 évig kis kunyhókban, amíg a facsemeték felnőttek. Ványa tanár úr több osztályt kivitt oda, nézzük meg, hogyan élnek ezek az emberek. A város szívében laktunk, ismertem én a szegénységet, de olyant még nem láttam, amit ott, a vákáncsos telepen tapasztaltam. Olvassátok el Mocsár Gábor Debrecen című 94
