Forrás, 1999 (31. évfolyam, 1-12. szám)
1999 / 7-8. szám - Herczeg János - Staar Gyula: Európa és Cserhátszentiván (Beszélgetés Vekerdi Lászlóval)
kommuna. Hiszen még a maffia is azért olyan erős, mert benne, ha degeneráltan, lesüllyedve is, de él a kommuna szelleme.- Van egy negyedik réteg, amely mindezekből kimarad. Róluk nem esett szó. Akiktől szereznek. Akik tartósan veszteségesek a társadalmi elszámolásban.- Ez az, amiről a történetírás mindmostanáig nem szívesen beszél. Ha beszél is, csupán politikai szempontok szerint teszi. Ebben a rétegben minden vezető és vezetésre aspiráló ideológia igyekszik megkeresni, és sajnos többnyire megtalálja a maga támaszát. így volt ez már a késő-középkorban is. Ezt példázzák az angliai, méginkább a németországi parasztmozgalmak. A szegények lázadásaiból mindig egy tehetősebb réteg igyekszik politikai hasznot húzni. Gyönyörűen megírta ezt Sütő András Csillag a máglyán drámájában. Mert hát a Dózsa-parasztlázadás mögött is megmutatható az értelmiségi és kisnemesi réteg, amelyik ezzel a lázadással a maga törekvéseit előrelendítette. „Számon kívül maradtak...” fogalmazott Vörösmarty igazan és megrázóan „...Ixion/Bőszült vihartól űzött kerekén/Örvény nyomorban végnélkül kerengők.” A szegények hada voltaképpen ma is számon kívül marad. Mert ki veszi számba- szerbe azokat a nyomorultakat, akik minden reggel ottan téblábolnak a Városmajorban egy üveg szeszesital mellett. Most már párok is, mert a hajléktalan szerencsétlenek megtalálják egymást. Délben azután tömegével indulnak a 39-es busszal ebédelni a Máltai Szeretetszolgálathoz. Nem öregek, egyre több 25-30 éves fiatalt látni közöttük. Egy idő után már nem is fognak többé dolgozni, mert rájöttek, hogy a társadalom peremén így megélhetnek. E rétegnek megvan a maga kultúrája, s aki beletalál a szegénység szubkultúrájába, az akár élete végéig is megél abban. Ezt az életet sajnos a betegség, az alkohol, a téli fagy gyakran megrövidíti. A segélyezés nem sokat segít. Arra jó - ezt különben már a középkorban tudták hogy fenntartsa és éltesse a szegénység kultúráját. A középkorban az egyháznak, a vallásos érzületnek szüksége volt erre. Ott a szegénység kultúrájának megvolt a maga szerepe. Ki az ördögnek adták volna a hívek az alamizsnát, ha nincs ott az a sok szegény, akiket felsorakoztathatunk a templom elé, s akkor lehet adakozni. Más kérdés, hogy ebből az egyház is nagyon jól megélt. De főként jól növekedett a városi gazdaság. Kialakította a szegénységpolitikáját, hogy legyen egy „szociális háló”, amelybe nyugodt lelkiismerettel belelökheti azokat, akik feleslegessé váltak számára. A fejlődés dinamizmusa így volt biztosítható. A középkorban a szegények népe az akkori világképbe beillő társadalmi réteg volt. A modern korban a szegénységnek nincs meg a funkciója. Korunkban a szegénység bűn, az egész társadalom bűne. Mostanában kígyót-békát kiabálnak a NEKOSZ-ra, melyet akkoriban belülről én is erősen kritizáltam, de minden hibájával együtt mégis lelkes híve voltam. Mindenesetre előttünk nem a hajléktalanok Városmajorja, nem a kukakereskedelem meg az emberkereskedelem Moszkva tere állott. Azóta akkorát fejlődött a világ - már ami a tudományt és a technikát illeti -, amit a legmerészebb fantáziával sem képzeltünk, és ugyanakkor a szegénység-probléma újraéledt, és ma külső kezeléssel megoldhatatlan.- Akkor ez egy törvény érvényesülése'? Vagy valamit nagyon rosszul csináltunk ?- Tudomásul kell vennünk, hogy a szegények társadalma külön világ. Csak akkor tudunk vele bánni, ha ezt a társadalmat beemeljük a hazába. Nem az országba, hanem a hazába! Hiszen ez itt az ő hazájuk is, miként a cigányok hazája is. Ez lenne a politika feladata, ezt kellene mielőbb megtennie, azután majd csatlakozhatunk az Európai Unióhoz. A francia politika azért volt nagy, minden bajával együtt, el egészen a francia forradalomig, el egészen Robespierre-ig, el egészen a guillotine-ig, mert például Dél- Franciaországot egy-két emberöltő alatt gyönyörűen beemelték a francia hazába. (La Patrie!) Persze nem ment ez mindig könnyen nekik sem, hiszen az albigenseket 92
