Forrás, 1999 (31. évfolyam, 1-12. szám)

1999 / 7-8. szám - Csató Károly: Egy utolsó szociográfia felé

a diktatúra másodíziglen is beteljesítette művét a fiakon, akiket gyermeki tudatlanságukban választott szét a sors, s maradtak örök idegenségben egymás számára nem csak az Apa, de minden közös halálok ellenére és felett is;

igen, lehetséges egyféle írás, amely egy utolsó szociográfia felé felejtődés, amit az olvasó számára egy másolás helyez a megértés idősíkjára;

Somodrai Erzsébet, Csató Károly, Varga Rebeka, Kasza Zsófia, Csató Zoltán, Zóka József neve; a karhatalmisták, a letartóztatottak, a ruszkik, a kihallgató tiszt személye; a köröshegyiek, szóládiak, a kerekiek, bálványosiak, balatonföldváriak, kaposváriak, somogymeggyesiek (?); egyének, csoportok, tömegek az immár írott világból másolva és utánozva azért a konstrukcióért, amely majd rendezettségével üzen egy lehetséges megértőért, mint olvasóért (talán);

mert amit a világ a maga le-nem-írtságában üzen, az megüzenhetetlen fehérgyász- semmi; leutánozhatatlan és lemásolhatatlan lenne; de mégis - túl minden leíratlan- ságán - még létezése előttről azt üzeni, mintha mégis olvastuk volna;

a jelenben megnevezett Calvino-i Silas kurvatagságával jegyre lépők megmenekülnek attól a szorongástól, hogy, mint írók/másolók/utánzók és olvasók a cselekvés megcselekvőivé, vagy szövegpéppé konkretizálódhatnának: egyben a jelentés elfogyasztásával a megértés hizlaló erejévé;

az Apa halálának körülményeit a szemtanúk helyett a szemtanúk itt-ott kiöklen- dezett mondathányadékaiból gyűjtögette az Anya istentiszteletek utáni beszélgetéseken; a siófoki, a földvári, szárszói, szemesi piacokon; a napszámban vállalt üdülőtakarítások alkalmával, ismeretlen asszonyoktól és férfiaktól;

azért, hogy ő megtudhasson valami biztosat férje halálának valóságos eseményeiről, s melengethesse lelkében vigaszul az örökké balszerencsés őrnemzet nemzetőrének valamiféle hősi önáldozatát, amely, mint tudjuk, minden ilyen és hasonló esetben csupán novellaként tanulságos és megható;

valóságos életáldozatként az, amit egy távoli jövő fatális jelenre vonatkoztatása idézhet elő bizonyos sorshelyzetekben; erősen archaikus, s mint ilyen, a jelen élettől idegen; s ez idegenségében talán tűrhetetlen is; s mint tűrhetetlen, eleve pusztulásra ítéltetett;

másrészt; a haláltény-félfoszlányok a lélek hősfelmutató önvigasztalásán túl arra is szolgáltak, hogy megformálható és felöltöztethető legyen az az idol, az a hazugságbálvány, amely eltereli majd a figyelmet néhai Csató Károly minden belátható jövőn belül feleslegessé hamvadt életáldozatáról; ha egyáltalán életáldozat az, ha valaki egy jól körülhatárolható eseményrendszerben puszta véletlen az életét veszti, vagy az életvesztéshez a körülményekhez inadekvát magatartásával hozzájárul;

a haláltény-foszlányok még arra is alkalmasak voltak, hogy a hazugságbálvány működtetése mások számára is lehetőséget teremtsen immár nem hazugság, hanem kvázi-valóság működtetéséhez,

jelesül olyanhoz, amelyben az özvegy és árvája közvetetten, vagy többszörösen közvetetten, de mindig titkos-bizalmas viszonyok alapján kirajzolt múltképekkel és jelennel is megsegíthető legyen akkor is; mégis; bárhogy is;

sőt; nem csak a pillanatnyi túlélés, de még a továbbélés lehetősége is megvalósulhatott (legalább a gyermekében), amikor 1960 nyarán feltűnt egykori balatonszemesi villájának kertjében az agg, hófehér szakállú „Kegyelmes Úr”, dr. Ladik Gusztáv, Vitéz Nagybányai Horthy Miklós valamelyik kormánya, de az is lehet, hogy több kormánya nyugalmazott államtitkára, akinek a családjában az özvegy kilenc évig cselédeskedett, s akiről mindig, mint a jóság, a megértés és a szeretet földre szállt angyaláról áradozott a családban, ha rájuk köszöntött az emlékezés egy- egy ritka kegyelmi órán;

... az Anya, fején vékával, bekiabált három-négy villába, hogy vegyenek zöldséget, gyümölcsöt, de sietősen továbbálltak, mire valaki kijött volna, aztán a Ladik-villánál már várta a Méltóságos Asszony, a Kegyelmes Úr menye, s vásárlás címén beinvitál82