Forrás, 1999 (31. évfolyam, 1-12. szám)
1999 / 7-8. szám - Csató Károly: Egy utolsó szociográfia felé
ta a kofákat a két kis cselédszobából álló, de külön bejáratú lakrészbe, amit - mint egykori tulajdonosok - nyaranta minimális költségtérítés ellenében három hétre igénybe vehettek a kerületi tanácstól, amelynek az államosítások után a tulajdonába került a ház; miután a konyhára való a parányi kis konyhába került, s a csirke nyakát előzékenységből elvágta az Anya - és pénzt semmiképpen sem fogadott el, mert azt ő úgysem tudja soha megszolgálni, amit érte tettek egykor - akkor a Méltóságos Asszony elsírta magát, majd az Anya is, és összeborulva köszönték az Istennek, hogy a háború s minden azt követő szörnyűségek és tragédiák ellenére mégis újra találkozhattak; * A sorok idomkövek voltak egykor. A kirakós játékokat nagy orgiákon ünnepelték. Sírt, röhögött a tömeg, míg bele nem fáradt. Aztán aludtak, álmodtak, felébredtek az emberek. A szárnyaik letörtek az ébredésben: helyükre virág nőtt. Külön-külön lettek nem-szárnyaik; lettek repülni képtelenek, lettek kirakós játékok, ezutánOK. Ünnepeké, orgiáké lettek szárnytalanul. És a sorok, amelyek mind idomkövek voltak egykor a hagyomány szerint - átváltoztak. A jelentés nem akart többé építeni. Nem akart piramisokat, katedrálisokat és megalopoliszokat játszani. Ez idomkő. Idomkő-ébredésünk - szárnytalanságunk. A tört szárnyak helyén az idegenségben virág nőtt; TE. Repülni képtelen. Aki megint sorok, idomkő-ébredés, a tört szárnyak helyén virág NŐ * azután bementek a Kegyelmes Úrhoz, aki béna lábbal ült az ablaknál, és ott ugyanez lejátszódott, csak egész halkan, nehogy a villa többi részében lakó párt- és tanácsi dolgozók gyanút fogjanak,^ s még ezt a kevés kedvezményüket is elveszítsék; a hófehér szakállú Kegyelmes Úr magához ölelte a fiút, majd két keze közt tartva az arcát, mélyen a szemébe nézett és azt mondta: „Derék fia van Erzsébet, magának nem kell félnie senkitől!” - aztán az elmúlt tizenhat év megpróbáltatásai, az Apa tragédiájának variációi síródtak el, hogy majd a gyermeknek is viselnie kell a bélyeget az apja után, de neki nem az életét, hanem a jövőjét fogják elvenni; s a kiszabott sors, mint egy egész életen át tartó lassú halál borzalmas képe vetült a telefény szobácska minden négyzetcentiméterére mindahányszor, amikor annak a reményében látogattak el a Ladik-villába, hogy a családot sújtó átok (háború, politika) legalább az ártatlan gyermeket elkerüli; s a tizenkét éves „nagyfiú” fogadalmat tett, hogy senkinek nem beszél a Kegyelmes Úrékkal való találkozásokról, és arról sem, hogy miről beszélgettek a felnőttek, s ha valaki mégis megkérdezné, annak azt kell mondani, hogy kofálkodtak; a gyerek pedig ha befejezte az általános iskolát, tanulnia kell, ez az egyetlen lehetősége a fölemelkedéshez, ahhoz pedig, hogy tanulhasson, messzire el kell hagynia 83
