Forrás, 1999 (31. évfolyam, 1-12. szám)
1999 / 6. szám - Kovács Sándor Iván: „A fácskák oskolája” (Mátyási József és a „Kecskemét-mitológia”)
Kovács Sándor Iván „A fácskák oskolája” Mátyási József és a „Kecskemét-mitológia” A JL Ahogy jövünk vissza Mátyási sírjától a kecskeméti temetőben a Katona-tumba előtt váró autóbuszhoz, Beke József a jobb kéz felől sorakozó dísznyugvóhelyek felé mutat: - A nagy kecskeméti növénynemesítők, gyümölcstermesztők, Mathiász és a többiek... Mátyási József is közéjük tartozik a maga autodidakta faültető-hobbikertész módján. A Viskói uradalom, vagyis a házam Kecskeméten több szép helye bizonyítja ezt a „kanadai nyárfától” a „fácskák oskolájából való” cseresznyeoltványon át az „epeij” és „földaljai” fáig. A szenvedélyes gyümölcsfanevelő, faültető költőkertésznek vallomása is van programjáról; nem a pillanatra, hanem az időre mutat: De ha többen nem is, magam méltán kérdhetem: Miért ültetek ? Holott örömét nem érem és nincs kiért. Midőn 1830-ban e sorokat írta, Mátyási hatvannégy esztendős volt. A nagy Mathiász János is, háromezer-ötszáz szőlőfajta kikísérletezője, hatvanéves, amikor Kecskemétre költözik. Németh László szavaival: „Igazi munkássága azonban ezután kezdődik. A Kecskemét és Nagykőrös közt fekvő harminc holdból egyetlen élő laboratóriumot csinál: híres fajtáit itt állítja elő.” Mathiász a kecskeméti homokon csinál „Kertmagyarországot”, Mátyási a Temető utcai tágas porta udvarán telepít „Kis Gecsemánét”. Mindketten letéteményesei hát a Mathiász-életműből elvont szépen túlzó axiómának: „a kecskeméti szőlő nemcsak gyümölcs, hanem világnézet s a jövő ígérete” (Mathiász János, 1941). Egyik későbbi írásában Németh László a maga „Kecskemét-mitológiájáról” beszél; a másik díszsírhelyes nagy kecskemétiről, Tóth Lászlóról mondja: „Kecskemét-mitoló- giámban a Minőség jelképe lett” (Levél Kecskemétre, 1970). Ennek a Kecskemét-mito- lógiának az előkészítői közé Mátyási József legalább annyira odatartozik a kevéssé ismert Viskói uradalom megelégedett polgáröntudatával, házbirtokló örömével, kertészkedő hajlamával, mint az ünnepelt Gulyásnóta népies hangulataival és színeivel. A szerényen leviskózott (pedig a pincétől padlásig, színtől szobákig, konyhától kamráig, ostorfás kúttól komfortos fabudiig, kredenctől köpőcsészéig, falitükörtől a spalet- tákig mindennel ellátott-felszerelt) Mátyási-ház szociográfiai hűségű leírása társtalan vállalkozás a magyar költészettörténetben. Talán csak Kazinczy hagyott ránk hasonló dokumentumot, ám korántsem ily részletezőt, a maga széphalmi kúriájáról. „Viskói Fő Szolgatőke de Tölgyes in Talfája” névvel illetett hatalmas favágó tölgyfatőkéje különösen akkurátus epizódját már kiemeltettük Herpai Péterrel*, most csak a Kanadáig ellátó faültető Mátyásit reprezentálja huszonnégy sor: 85
