Forrás, 1999 (31. évfolyam, 1-12. szám)
1999 / 6. szám - Nagy Miklós: Ne csak a Bánk bánra figyeljünk! (Katona József válogatott drámái Orosz László kiadásában)
Nagy Miklós Ne csak a Bánk bánra figyeljünk! Katona József válogatott drámái Orosz László kiadásában A Ä. .A. főmű kisebb testvérei, vagy inkább csak előzményei ? Az utószóban olvashatjuk: „A Bánk bánnak csaknem száz kiadása jelent már meg, Katona többi művét tartalmazó összkiadás azonban csak kétszer (...), válogatás is csupán háromszor (1907, 1953, 1974). Ezek közül a legutóbbiban (...) Solt Andor ugyanazt az öt drámát közölte, amelyeket ebben a kötetben talál az olvasó.” Az együttesnek van olyan tagja, amely tárgyában, gondolatvilágában teljesen elüt a szerző klasszikus alkotásától (ez A rózsa), de a másik hármat (A Luca széke, Ziska, a calice, Jeruzsálem pusztulása) a Bánk bán rokonának tarthatjuk. Legkönnyebb a huszita időkbe vezető Ziska, a calice esetében feltárni a kapcsolatot. Nagyon ismerősen csengenek a II. felvonásban a címszereplő nagy tekintélyű udvari főember számonkérő szavai a királyi trónus előtt: „Ennél fogva tehát a nemzetünk el- nyomattatott, ősi szabadságainkban és hazánk törvényeiben az idegen molyok turkálnak, (...) A becsületes hazafiak a gyalázatos halálra hurcoltatnak, (...) Felséged maga cselekszi mindezeket: pénzért eladja az igazságot, hogy legyen mivel gyomrát megtölteni Az ostorozó hang meg a fejedelmi bűnök hasonlósága ellenére mégsem egy cseh Peturral vagy éppen Bánk nádorispán másával van dolgunk. A királyi kamarás elég sokáig ravaszkodik és taktikázik, a zendülők melletti döntésben is leginkább hatalomvágya befolyásolja. Vele, s a husziták vezérkarával szemben az uralkodó Vencel már nem egyenrangú ellenfél: megtörte az öregség, a bűntudat, a félelem. Felesége, a bajor Zsófia hordoz magában valamit Gertrudis tulajdonságaiból, ám még tapasztalatlan ahhoz, hogy a gyeplőt magához ragadja. A második felvonás közepén a király, hol tekintélyében bízva, hol abban kételkedve, kihallgatáson fogadja Ziskát, éppúgy, mint a meráni úrnő a bánt. A kamarás megkíméli ura életét, noha Vencel már elkészült a legrosszabbra, és megadóan kérdi tőle: „Fiam! Fiam! Tán csak nem akarsz engemet megölni?” Az indulatoskodás, a könnyelműségből vagy hatalomszülte gőgből eredő jogtiprás nem csupán Gertrudis és a prágai fejedelem sajátja. Vérhanti gróf, A Luca széke egyik főalakja korona nélkül, s a XVIII. század légkörében élve, szakasztott olyan „kényúr”, mint két középkori társa. Féltékenységtől fellobbant vak dühében azonnal meg akarja mérgeztetni feleségét, Rozinát. „Amikor az hónapok múltán szinte a sírból támad fel (...), továbbra is kész magától elűzni, anélkül, hogy meghallgatná.” (Idézet Orosz László 1974-es kismonográfiájából.) Katona alkotásainak („szomorújátékainak”) többnyire visszatérő típusa a békességre, igazságos ítélkezésre törekvő, kegyelmet osztó legfőbb úr. Ő lép fel István, a magyarok első királya, az Aubigny dementia, a Jeruzsálem pusztulása, s végül a Bánk bán cselekményében. Jelenlétét megkívánta a felvilágosult abszolutizmus államböl- cselete, s egyszersmind a korszak prózai meg zenés színpada: Titus megbocsátó szívét éppúgy ünnepelte a mi klasszikusunk, mint - Metastasio szövegkönyve alapján - Mo82
