Forrás, 1999 (31. évfolyam, 1-12. szám)

1999 / 6. szám - Balla D. Károly: Négy kísérlet a megújulásra (Kárpátaljai elsőkötetesek)

sek, bonyolultabb tudattartamok megjelenítésére. Ám mára valószínűleg idejét múltnak tekinthető az a kérdés, hogy feltétlenül „mélynek”, „metafizikusnak”, „magas- izzásúnak” kell-e lennie minden lírai megnyilvánulásnak, avagy megengedhető az effajta „lazaság”. Nos, az irodalom kárpátaljai fogyasztóinak - többek között Lengyel Tamás kötete okán - mostanában kell először szembesülniük azzal a nézettel, hogy ez is költészet, és hogy - mint szerzőnk írja: - „egyszer még a száraz szar is lángra lobban / és büdös-versemből lesz phoenix-madár”.

(Erre a metamorfózisra mutatkozik is némi esély: a gyűjtemény néhány újabb keletkezésű darabjában bizonyos hangnem-váltásra figyelhetünk fel. A Meditativ szenvelgés, A 3. vágányra beállt a csend, a hangtalan és főleg a füstbe ment, teremt című opuszokban egy sokkal természetesebb intonáció érhető tetten; az elhagyott poénok helyére beszivárogni látszik az élmény, és mintha a versek felületén összetorlódó sza- vak-mondatok posztmodern maszkja mögött már megmutatkozna egy igazibb, grimaszait lassan elhagyó költő arca - a művészibb vonások miatti enyhe szégyenpírral.)

*

Nem idegen sem a nyelvi leleményességre épülő szójáték-vers, sem a „blődli”, sem az obszcenitás Bagu László tói sem, ám 1998-as első kötetét5 a komikum, az irónia vagy az itt-ott öncélúnak tűnő „néven nevezés” („körbevesz végtelen fehérfolyásával”, „átkozott / kibaszott terület”, „keze a faszon / kezem a ravaszon” stb.) mellett/helyett sokkal inkább a létezés misztériumának komolyan vétele határozza meg: a születés kényszerét és a halál elkerülhetetlenségét egyszerre elfogadó és tagadó, a megváltásra hasztalan áhítozó és sorsa ellen hiába lázadó magányos ember, az érzelmeiben csalódott, számkivetett, önnön sérülékenységét felpanaszoló férfi jelenik meg előttünk:

Születni muszáj, de hiába jössz erre a világra az angyalok városa nem lesz soha tied

(kaszkád)

a félelem rád nevetve tekint

még úgy hiszed, hogy van feloldozás

de kétség lesz majd éjed és napod

(között és között)

nincs bocsánat, nincs s a vasárnapot sincs, aki megérje

(Joe)

Halottak vagyunk.

Kitaszítottak az élők. így kell most már élnünk.

Arcunk halotti maszk.

(Furor mortem)

A kötet címében is szereplő központi motívum, a halál a versek jelentős részének alanya és tárgya, tartalma és témája, miközben megjelenítése oly erőteljes, hogy szinte „megcsinálja” a verseket: szervező, gócosító fogalommá válik, amely - mint fekete

78