Forrás, 1999 (31. évfolyam, 1-12. szám)
1999 / 6. szám - Balla D. Károly: Négy kísérlet a megújulásra (Kárpátaljai elsőkötetesek)
Balia D. Károly Négy kísérlet a megújulásra- Kárpátaljai elsőkötetesek .A. .Kárpátalja magyar irodalma a problematikusabb, ellentmondásosabb szellemi zónák közé tartozik.1 Kétséget támaszt létének már puszta elfogadása is, hisz hosszasan lehetne arról polemizálni, van-e egyáltalán kárpátaljai magyar irodalom, és a felvetülő alapkérdésnek azonnal két oldala is adódik; egyrészt ha evidenciának vesszük nemzeti literatúránk egyetemességét, akkor lehet-e értelme irodalmi regionalitásról beszélni, illetve - másrészt -, ha meg is engedjük, hogy van erdélyi, felvidéki stb. magyar irodalom, attól még előfordulhat, hogy ennek ellenére kárpátaljai nincsen, hiszen e régió esetében alig-alig beszélhetünk történetiségükben felmutatható folyamatokról vagy szerves irodalmi életről. S ha még ezen kétségeken túl is tesszük magunkat, akkor is roppant gondban lehetnénk, amikor a „kárpátaljaiság” kritériumait igyekeznénk megnevezni. Mindezekre a bevezető mondatokra azért volt szükség, mert az írásom alcímében szereplő jelző egyszerre pontos és pontatlan: hol állandó lakhelyet jelöl, hol elhagyott szülőföldet; hol a benyomások forrásvidékét, hol a cipőről lerugdosott sarat; hol elfogadott adottságot, hol megtagadott örökséget; hol a kollektív tudatalatti süppedé- kes talaját, hol elrugaszkodásra alkalmas dobbantót; hol teljesen mellékes körülményt, hol meg tiltakozásra is okot adó „diszkriminációt”. így hát, amikor a négy elsőkötetest kárpátaljainak neveztem, bizonyosságot és kételyt egyszerre ébresztettem a tekintetben, vajon szűkíti-e avagy tágítja a költői teljesítmény megítélhetősé- gét bármilyen földrajzi körülmény. Ugyanis e négy fiatal költő gyakorlatilag mindennel szakított, amit az elmúlt évtizedekben a kárpátaljai magyar irodalom ismérvének gondolhattunk. Mi sem áll távolabb tőlük, mint a „kisebbségi szerepvállalás”, a nyelvművelő, nemzetmentő, identitás-formáló szándék, nem „sorsszerűek”; nincs ún. „tájélményük”. Költői magatartásuk a Kárpátalján megszokottól (elvárttól?) gyökeresen eltérő tartalmi és formai jegyekben demonstrálódik, még ám oly intenzitással, hogy e tekintetben - tetézve a fentebb vázolt fogalmi tisztázatlanságot - akár nem kárpátaljai jellegű kárpátaljai költőknek is nevezhetnénk őket. * Csóka György 1994-es kötetét2 méltán nevezhetjük az első (és mindmáig egyetlen) avantgárd verseskönyvnek Kárpátalján. A műfaj hagyományaihoz híven, az ebben szereplő írások rendező elve - egyikük címét idézve - egyfajta „kihagyásos szerkezet” következetes alkalmazása. így jönnek létre a „könnyű lágy struktúrák”, főleg ismétlésekre és variációkra épülő olyan szövegek, amelyek leginkább szokatlan asszociációikkal és belső ritmusukkal ragadják meg az olvasót. A tudatosan, mondhatni „nagy műgonddal” megrongált grammatikai szerkezetek révén jut ahhoz a poétikai eszközhöz, amely alkalmasnak tűnik arra, hogy világunk fonákságait, a lét abszurditását, a világ kuszaságába vagy a „semmibe” belevesző individuum kiszolgáltatottságát megragadhassa. 73
