Forrás, 1999 (31. évfolyam, 1-12. szám)

1999 / 6. szám - Bohár András: Ami hiányzik az egészből (Balla D. Károly költészetéről)

tására hegyeznénk ki az írást. Jelen esetben nem ezt az utat választjuk, pusztán azt kívánjuk érzékeltetni olvasatunkkal, hogy melyek azok az állandó tematizációs motívumok, amelyek merőben új formában jelentek meg az. Árokszélen3 kötetében, ezzel új fénybe helyezve a Sorsomhoz szegezve4 összegzését is.

S adalékként azt is szükséges jeleznünk, hogy a két verseskötet megjelenése közötti időszak termését is olvashatjuk a Kis(ebbségi) magyar skizofrénia5 esszéket, publicisztikai írásokat egybegyűjtő kötetében, valamint a Karnyújtásnyira* novellásköny- vében. S nem csak a Balia D. Károly által is megfogalmazott autonóm poétikai törekvések külsődleges dokumentumaként értékelhető az, hogy a szerző jól körülhatárolható műfaji elkülönítések kapcsán is érzékeltetni kívánja a költészet önmagából kiinduló és ugyanoda visszatérő autoritását, de előmozdítja annak a törekvésnek is az értelmezését, amely magától értetődő természetességgel kíván elszakadni a kollektív étélmény társadalmi-politikai konnotációitól, s a hétköznapok rutincselekvést és gondolkodási módokat implikáló valóságától. A Skizofrénia könyv jellegzetes fejezetcímei a nyolcvanas évek aktuális politikai kontextusát idézik (Peresztrojkácska, Kisebbségi vödör), de azt is érzékeltetik, hogy annak a bizonyos Kisebségi ábécé-nek a megírása, újraírása már a kilencvenes évekre testálódott: „A határon döccenő nélkül átjutottunk. Mármint azon a térképre pingált vonalon, amely színekre bontja a vidéket. A vonat kerekei észre sem vették a változást, csak a Tisza hídja dongott még egy ideig tonnáink alatt. Az ember ilyenkor lehúzza az ablakot, kikémlel az éjszakába: valóban hazajöttünk volna, valóban más, miénkebb lenne itt a fold, a lég, a menny? Miénkebb az élet, az igazság? Ablakon kihajolva mit kutatunk?” S a kötet szerkesztése is azt kísérli meg erősíteni, hogy a társadalmi-politikai mindennapiságokból kimozdulva is érzékeltetni lehet az egyéni és közösségi azonosságtudat anomáliáinak kérdéseit. S hogy a mindennapi élet önmagából adódó rögzítése milyen lehetőségeket hozhat mozgásba azt plasztikusan mutatja a Karnyújtásnyira novelláskötete, ahol az idődimenziók egymásra vonatkoztatása az egzisztenciaértelmezés programját idézi meg: „...Aztán kiléptek az időtlenségből, odahagyták a semmi vizén ringatózó csónakjukat, egyikőjük kikísérte a másikat a bejáratig, talán kezet nyújtottak egymásnak, de lehet, hogy egy apró biccentéssel vettek búcsút, mielőtt elváltak volna.” (A semmi cseppjei)

Mindezt a társadalmi-politikai illetve létélményekhez kötött tematizációkat követjük nyomon a Sorsomhoz szegeződve könyvének egzisztenciaélményeire rákérdezve, hogy ezt követően azoknak a verbális és vizuális újításoknak a természetére figyelhessünk, amely az Arokszélén poétikai megoldásaira jellemzőek.

(az egzisztenciaélmény gyökerei: Sorsomhoz szegezve) Természetes, hogy a politikai szabadságjogok hiánya (amelyet nemcsak a kárpátaljai térség polgárai érzékeltek, de különböző formában mindannyiunk), jócskán nyomot hagyott a lírai metaforikusság kimunkálásakor. S a Sorsomhoz szegezve könyvének alapreflexiói még ma is ismerősen csengenek, mint azt a Szemafor verse is mutatja: „oly sokáig ácsorogtunk/ a tiltó vörös/ hipnotikus szemébe nézve/ hogy mire kigyúlt/ a remény zöldje/ már semmi kedvünk/ átkelni”. De mint ez a rövid állapotleírás is mutatja, nem pusztán az eufória örömérzése lehet a lehetséges helyzetértelmezés középpontjában, hanem az egzisztencia rekonstrukciók sokféle dimenziójának számbavétele is, amelyek mintegy utalják olvasatainkat az általános létértelmezések irányába: „amikor lepereg/ lepereg egy pillanat /alatt/ lepereg/ kezdve az eszméléstől...akkor számot vetsz/betűt aratsz/ és méricskéled” (Három pillanat az idő gyönysorából)

Azért fontos az általános egzisztenciaélmény kiemelése, mert ehhez viszonyítva érthetjük meg a mindennapi, művészeti, kulturális és történeti reflexivitást, amely olyannyira jellemző Balia D. versformálására:

A szűkülő világ rettegésbe hajt, nyakamban érzek viszkető iszonyt

69