Forrás, 1999 (31. évfolyam, 1-12. szám)
1999 / 6. szám - Bohár András: Ami hiányzik az egészből (Balla D. Károly költészetéről)
Bohár András Ami hiányzik az egészből- Balia D. Károly költészetéről ^3l-vezető megjegyzések Balia D. Károly sokfelé tájékozódó alkatához illően jelen sorok szerzője is a Magyar Műhely folyóiratszámaiban közölt képverseit „olvasta” elsőként. Ezen törekvéseinek még csak nyomait fedezhetjük föl a Sorsomhoz szegezve című kötetében (Ungvár Kárpáti Kiadó, 1990.), ahol a nyolcvanas évtized terméseiből válogat, s elsősorban annak a verbális poétikai kísérletnek lehetünk tanúi, hogy elszakadjon attól a tematizáltságtól, amelyet igen plasztikusan fogalmazott meg a kárpátaljai magyar irodalom áttekintésekor Elek Tibor: „Megtalálhatók itt - olvashatjuk a Töredék hazácska antológia kapcsán - a szülőföld szépségének, megtartó erejének himnuszai, a nemzeti sorsba ágyazott helyi történelem idézései és a megalázó kisebbségi létformával, az otthontalanság-élménnyel való heroikus szembenézések mellett, a megmaradás érdekében felfokozott alkotói szereptudat, a teremtő fájdalom, a túlélő hit vallomásai...A létérzékelésnek és helyzettudatnak, a költői magatartásnak ez az egyneműsége, összhangzása (...) egyszerre megrázó erejű és ugyanakkor riasztó hatású. Megrázó, mert tudjuk, hogy a sivárság, az otthontalanság, a re- ményvesztettség tudata és a csak azért is helytállás, a bajvívó, a közösségért küldetést vállaló költői magatartás mögött valóságos élmények vannak. A kép mégsem a valóságháttér miatt riasztó csupán, hanem azért, mert az élmények és szándékok versbeli megformálásának esztétikai hitele gyakorta hiányzik.”1 Természetesen a „kivételekről” is olvashatunk Elek Tibor elemzésében, mert arról is tudósít az átfogó helyzetképet megrajzoló írás, hogy Balia D. az illúzióvesztés, szétesettség, kilátásta- lanság és pusztulás élményét olyan egyéni mitológiává alakítja át, amely egyetemes érvényűvé teszi az individuális reménytelenség kérdésfeltevéseit. S valóban azt fogalmazza meg Balia D. Károly saját irodalmi munkásságának reflexiójában, hogy az irodalmon kívüli szempontok beemlése a textusokba és értékelésükbe, olyan önazonosságtudat-zavarhoz vezet, amelynek szenvedő alanyai voltak a Kárpátaljai magyar írók avagy az irodalom egésze, s amelynek jelentékenyen meg kell változnia, hogy az életbennmaradás - úgy az irodalomé mint az egyes alkotóké - lehetséges legyen.2 Az ehhez kötődő alternatíva egyik megoldása sem biztató, mivel a szellemi önellátásra történő berendezkedés feltételei éppúgy hiányoznak, mint az integrálódás az egyetemes magyar irodalom vérkeringésébe. A fogalmi metaforák („virtuális Magyarország”, „a könyv nem ismer határokat” stb.) megtöltése azonban csak annak a speciális helyzettudatnak, kollektív létélménynek számba vételével lehetséges, amelyet az alkotóknak és befogadóknak egyaránt meg kell cselekedniük. Tehát a viszonyítás megkerülhetetlen, azonban mindez csak a hagyományok időbeli történésének és a lehetséges jövőorientációk figyelembe vételével lehetséges. (a viszonyítás lehetőségei) Balia D. Károly munkáinak értelmezésekor úgy is eljárhatnánk, hogy mondjuk a vajdasági vagy a felvidéki avantgárd törekvések hasonló kísérletezéseivel vetnénk egybe, felhívva a figyelmet az időbeli eltolódások és megnyilatkozási formák eltéréseire Vagy jelezhetnénk a honi vállakózásokkal szembesített szinkronicitást, diszszinkronicitást, netán az aszinkron jelenségek megmuta68
