Forrás, 1999 (31. évfolyam, 1-12. szám)
1999 / 1. szám - Cs. Gyímesi Éva: Késői modernitás (Kisebbségek a globalizáció sodrában)
ség öntudatának hiánya, önértékének társadalmi semmibe vevése, a vállalkozói réteg fejletlensége, a helyi (önkormányzati) autonómiák és identitások gyengesége, a regionális koncepció eró'tlensége, a múltorientált mentalitás, az önálló polgári, modern intézmények ritkasága.10 Még folytathatnám a sort, de megkockáztatom a következtetést: társadalmunk premodern szinten áll. Ebből a kontextusból érthető, hogy itt például az oktatási rendszer is a kollektivista értékrendek bélyegét viseli magán: nem arra irányul, hogy az oktatás szereplőiben tudatosítsa és fokozza saját egyedi létük és személyes értékeik fontosságát, hogy a tanítási és tanulási folyamatokban célirányos módszerességgel kibontakoztassa a résztvevő szubjektumok — tanárok és tanulók — adottságait, képességeit, talentumait. Ez az oktatási rendszer erősen tekintélyelvű, s minél közelebb áll a mereven hierarchizált egyházi struktúrákhoz, annál inkább (itt az új, felekezeti iskolákra gondolok). Úgyszólván teljesen hiányzik ebből az iskolarendszerből a jövő- és reformorientált céltudatosság, mely felmérné, hogy amit ez az oktatási rendszer alakít, az maga a jövő... S hogy ez a jövő nem csupán egyedi életek alakulása, ami önmagában sem lebecsülendő, hanem a dolgok természete szerint olyan jövő, mely társadalmi-történelmi értelemben további közös sorsunk meghatározója lesz. Hír - érték - hírérték A civilizációs szakadék másik formája, hogy a mi nemzedékünk, ha tisztában van is bizonyos mértékig az integráció várható értékeivel, de nincs birtokában azoknak az ismereteknek, készségeknek, melyeket a beáramló nyugati gazdasági folyamatok értelmezése, az ultramodern technológiák kezelése feltételez. A globalizációval a nyakunkon vajon felmértük-e, mekkora felelősség számunkra, például tanárok számára, hogy rajtunk is múlik: a milleniumi nemzedék, a mai tizenévesek megtanulják-e azokat a szerepeket és technikákat, amelyek által alkalmazkodni tudnak az elkerülhetetlennek látszó új helyzetekhez, melyek az ezredfordulón beköszöntenek? Milyen elképzeléseink vannak saját szerepünkről, amikor - ha kritikusak vagyunk önmagunkhoz — látnunk kell: magunk is védtelenek vagyunk a globalizáció kihívásaival szemben? E felkészületlenségnek csupán egyik, de véleményem szerint fontos ve- tülete, hogy nem gyakoroltuk be még az integrációs folyamatban hozzánk is betörő kommunikációs rendszerek, főként a számítógépek által nyújtott ismeretszerző és -szóró lehetőségek kihasználásának technikáit... Ezeken árad be az a végtelen sok információ, amelyek közül válogatva a mi nemzedékünk — valamennyire már kialakult értékszemlélete, regionális és hagyománytudata alapján - talán még el tudná dönteni, mi kell nekünk, melyik hírnek van igazából hírértéke számunkra, mi az, ami ebből közösségünk felzárkózását tudná szolgálni. Viszont naponta megtapasztalhatjuk, hogy a tizenévesek körében ezek a technikák már a mindennapi élet részeivé váltak, vagy egyik 10 Ezekről a kórtünetekről részletesebben beszéltem Vázlat egy szellemi kórképhez című tanulmányomban. mely A századvég szellemi körképe című kötetben jelent meg. (Szerk. biz. elnöke Sándor Iván) Jelenkor 1995. 41
