Forrás, 1999 (31. évfolyam, 1-12. szám)
1999 / 6. szám - Tandori Dezső: József Attila és evidenciatörtjei
Tandori Dezső József Attila és evidenciatörtjei JL& a „történet” szó magyar hangalakjában a „tört” és az „én” oly gyöt- relmes groteszkkel benne sejlik, az véletlen. De, hogy e.p.-t idézzem, „Ha... akkor az...” Kb. Ha, akkor az „körülbelül”. Esetlegesség. Ahogy én - bocsánat! de mint tört én - történetesen már a hatvanas években használtam az evidencia szót, jócskán megfelelője volt eleve a „talált tárgy”- nak, lásd szürrealisták... és ha erre érzékeny voltam, az nem lehetett véletlen: igaz, hogy az itteni, végső soron nyugatias gondolkodáshoz képest inkább „keleties” gondolkodású ember vagyok, és az Ady örökét gondolatban soha meg nem tagadtam, legföljebb az eszközök változnak, de az „evidencia” (némely nyelveken „tárgyi bizonyíték” a jelentése) nekem olyasmi volt, mint az adamant rudak, a bányát vázazó oszlopok, a madár, ki vállamon ül, s már eldőlnék nélküle. A madár bányáját is mindig újra nyitom, amíg szívem dobog. De, hogy kitérőn ne vesztegeljünk, az evidencia nekem elsősorban azt jelentette, hogy „a lét” rádöbbent (engem) valamire, ami 1. ) nem is lehetne, nem lehetett volna soha másképp, 2. ) talált tárgyként adódik. Mint talált tárgyat... tisztogatja... visszaadja majd. Pilinszky is tanult Attilától, nemcsak bevallott bámulattal, hanem a tengerpartot járó kisgyerek kavicsával, és az én korosztályom, de nyilván az Ágh Pistáig, miért ne, Pilinszkyn át is tanult Tőle, és Nagy László, mikor élet-halál határának érezte magát a tengerbe-bukó-napvilág versben, melyet Attila „a Jancsi”, tanárnőm és Jékely verseivel együtt betéve, csokorban tudtam. Most, hogy ez kerek legyen, e tárgy, gyorsan: semmiféle szürrealizmushoz nem érhettem el J. A. útjának megkerülésével. (Megjegyzem, nem is akartam megkerülni, ép érzékkel hogyan lehetne azt akarni?) A talált tárgy, persze, a festők és szobrozók műveinél teljesedett ki, de Attilától indult a „megtisztítás” evidenciája. Evidenciatörténet, hogy József Attila talált tárgya egy oly korban adhatta kötetem címét, amikor ezt a kötetet három és fél évre vakvágányra állították, ráadásul mely butaság: hogy mert még a címe is az lett volna: „A. Rimbaud a sivatagban forgat”. És nem csupán „a Hatalom” nem szerette. Sok barátom is jósolt olyat: „számos olvasód el fog maradni...” Rimbaud és József Attila... egyszer meg kellene írnom majd, szépséges fekete-fehér fotókönyvemben mi minden van Arthur bátyánk szülő-kisvárosáról, ahol ő még gyermekként cseperedett s fiatalember lett. Evidenciatörténetek? Evidencia-törtek! Per-jelek, lásd a ferde vonal a törtben. Pörös száj nem befogása stb. S hogy ezt a dolgozatot írom... 3
