Forrás, 1999 (31. évfolyam, 1-12. szám)
1999 / 5. szám - Gajdó Ágnes: Öt évtized kétszázhúsz oldalon
A Gajdó Agnes Öt évtized kétszázhúsz oldalon A Gyuris György: A Tiszatáj fél évszázada 1947-1997 magyar irodalmi folyóiratok közül az egyik legjelentősebb és legszínvonalasabb a Szegeden megjelenő Tiszatáj. 1986. június 25-én találkoztam először a lap két munkatársával, Annus Józseffel és Olasz Sándorral. A Tisza-parti Kincskereső-tábor látta vendégül a két szerkesztőt, s a kötetlen beszélgetés után az előszállási kincskeresők társaságában fénykép is készült róluk. Olasz Sándor jóval később - a rajnaplóbeli fotó és bejegyzés láttán - elmondta, hogy az a nap emlékezetes számára, már csak azért is, mert akkor tiltották be a lapot a júniusi szám miatt. „Az MSZMP KB Titkársága június 23-án döntött a folyóirat fél éves szüneteltetéséről, és a szerkesztőség tagjainak pártfegyelmi elé állításáról. E döntés indoklásául azt hozta föl, hogy a Tiszatáj Nagy Gáspár ellenséges tartalmú versét közölte” - olvasható Gyuris György könyvében. A történet azonban jóval előbb kezdődött. A Tiszatáj ma már a szépirodalmi folyóiratok között a legöregebb: megdöntötte a Nyugat által felállított rekordot is. Ötven év alatt sok minden történt, a lap hasábjain megjelent írások a század magyar történelméről vallanak, a magyar irodalmi élet jelentős dokumentumai. Éppen ezért elismerésre méltó a szegedi Somogyi Könyvtár igazgatójának, Gyuris Györgynek a munkája, amelyben a Tiszatáj históriáját dolgozta föl. Az eredeti célkitűzésnek megfelelően a folyóirat sajátos arculatát jellemezve vázolta föl a viszontagságos fél évszázadot, elsősorban a Tiszatáj évfolyamaira; a folyóiratra vonatkozó levéltári iratokra, cikkekre, tanulmányokra, könyvrészietekre; az Annus Józseffel, Ilia Mihállyal, Olasz Sándorral, Tóth Bélával és Vörös Lászlóval folytatott beszélgetésekre és az 1945 utáni időszakról szóló általános történeti és irodalomtörténeti munkákra támaszkodva. A kötet felépítése logikusan a kronológiát követi: Előzmények; Az indulás, 1947-1948; Az eszmei egyeduralom felé, 1948-1956; A politikai konszolidáció szolgálatában, 1957-1964; Táguló szemhatár, 1965-1975; Érték- és hagyományőrzés, 1975-1986; A betiltás, 1986; Erőfeszítések a folyóirat fönntartására, 1987-1989, A rehabilitáció, 1988-1989; A jelenkor 1989-1997. A mellékletben a Tiszatáj bibliográfiai adatai, a tematikus számok, emlékezések, köszöntések, a Tiszatáj füzeteinek és diákmellékleteinek listája, valamint a Tiszatáj-díjasok névsora olvasható. A könyv végi névmutató a tájékozódást teszi könnyebbé. (Érdekes, hogy a Tiszatájról szóló könyvet ugyanazzal a betűtípussal szedték, mint amilyennel a folyóiratot az 1997. áprilisi szám óta.) A Tiszatáj elődei - Móra Ferenc szavaival - azoknak „a hónapos eszmekaravánoknak a fehérlő csontjai, amelyek elhullottak a szegedi részvétlenség Szaharájában”. Az 1947-ben indult folyóirat azonban a „homokviharok” és a sivatagban oly gyakori „rablótámadások” ellenére életben maradt, és mintegy az „oázis” szerepét töltötte és tölti be. A programcikkben Madácsy László főszerkesztő fogalmazta meg (névtelenül) a célkitűzéseket: ...Szegedet szellemi hagyományai arra kötelezik, hogy messzi vidék tehetséget vonja körébe és istápolója legyen olyan tehetségeknek, melyek nagyon is távol estek a »pesti litteraturától.« [...]. ... tanúságot szeretnénk tenni arról, hogy Szegeden vannak, akiket Kálmány Lajos, Móra Ferenc és Juhász Gyula szelleme nemes és jó szándékú munkára tud ihletni.” Gyuris György fölhívja a figyelmet a beköszöntő és a lap tartalma közötti ellentétre, arra, hogy az első számban tíz versen és egy elbeszélésen kívül zömmel tudományos és kritikai írásokat közöltek, többek között Nagy Zoltán (A szegedi kőbárány), Seres József (A tápai földreform), Hadrovics László (A szlavisztika a szegedi egyetemen), Csuka János (A 48-as forradalom és a szerb felkelés), 93
