Forrás, 1999 (31. évfolyam, 1-12. szám)

1999 / 5. szám - Gajdó Ágnes: Öt évtized kétszázhúsz oldalon

Péter László (A Kálmány Lajos Kör) tollából. A rovatcímek önmagukban is árulkodnak a lap szellemiségéről: Délkelet-európai néző, Rovás, Látófa, Színház, Képzőművészet, Könyvek, Folyóiratok. Az év végére a lap szerkezete módosult, „Péter László kiválásával eltűnt a Rovás, a Látófa és sajnos az Alföld, valamint a lap még nagyobb kárára a Délkelet-európai néző [...], a Képzőművészet és a Zene rovat. Ez egyenes következménye volt a szépirodalom fokozódó erős térnyerésének...”.

Gyuris György tárgyilagos hangon mutatja be - a magyar történelemben is fontos - fél évszázadot, ám itt-ott sohasem bántó, finom iróniára is felfigyelhetünk, különösen az 1948- 1956 közötti időszakot feldolgozó fejezetben. Erre példa, amikor Hubay Miklós 1950-es lapértékelése kapcsán (nagy eredmény az .... eszmei tisztaság és következetesség szinte valamennyi írásban”) így ír: »Az eszmei tisztaságot« bizonyára az ilyen verssorok jelentették: „Elvtársak, laza a norma, / az boldogul, aki messzire lát. / Halljátok Rákosi szavát; / sült csirkeként nem ehetjük meg / azt a tyúkot, / amely jövőre az aranytojást tojja. / Az ellenség köztünk jár!” (Koncz Antal Fegyvert fegyver ellen című verséből való az idézet, amely az 1950. márciusi számban jelent meg.)

A szegedi folyóirat története elválaszthatatlan Ilia Mihály munkásságától. Ilia Mihály főszerkesztősége, az 1972-1974 közötti korszak a legfontosabb a Tiszatáj életében, és az egyetemes magyar irodalomtörténetből is kitörölhetetlen. A főszerkesztő feljegyzéseiben kü- lön-külön foglalkozott az egyes rovatok feladataival. A versrovat teendői közé tartozott, hogy jobban kiemelje, kik a lap költői, és az, hogy a fiatal költőknek helyet adjon. A rovat jó irodalmat közölt: Ágh István, Csoóri Sándor, Csorba Győző, Farkas Árpád, Illyés Gyula, Kányádi Sándor, Kormos István, Lászlóffy Aladár, Nagy László, Pilinszky János, Simái Mihály, Tornai József, Utassy József szerepelt mások mellett. Ilia Mihály fedezte föl Baka István tehetségét, s közölte először Baka verseit.

A prózarovat kapcsán a főszerkesztő ezt írta: „Novellát! Ez mindennél fontosabb. Az olvasmányosság hiánya megöli a folyóiratot!” 1973-74-ben több drámát is megjelentettek: Németh Lászlótól, Pilinszkytől, Sarkadi Imrétől, Tamási Árontól. Gyuris értékelése szerint „az igényelt olvasmányosságot csak alig-alig sikerült megvalósítani, mindenképpen jobban, mint korábban, de a versrovathoz képest jóval alacsonyabb színvonalon.” Viszont a Tiszatáj már „nem szegedi folyóirat volt, hanem Szegeden szerkesztett országos lap”. Ezt a jellegzetességet erősítették a tematikus számok.

1973 júliusában indult a Kelet-európai néző című rovat, amelyben a csehszlovák, lengyel, szovjet, román, jugoszláv kultúráról jelentek meg írások. Lengyel András irodalomtörténész Ilia Mihály személyéhez kapcsolta a Tiszatáj kelet-európai érdeklődését. Gyuris György véleménye szerint az igazi ok Ilia személyiségében rejlik: „Valószínű, hogy 1958. évi romániai útja érzelmileg nagyon megrázta, tudatilag átformálta. Az ott fölfedezett magyarság arra indította, hogy olvasni kezdje az onnan származó irodalmat. ... Ilia Mihályra a reveláció erejével hathatott az erdélyi magyarság valóságos létezésének megtapasztalása, és megérezte az erdélyi magyar irodalom különös, a hazaitól eltérő ízeit.” A főszerkesztő fölismerte a magyar irodalom egységét, és a magyar kisebbségi lét veszélyhelyzetét. „Ilia Mihály nemzettudata nemcsak az irodalom felől, hanem a történelem, a folklór, a szociográfia felől megközelített magyarságtudattá vált.” A szerkesztésben is megmutatkozott a cél: meg kell szüntetni a magyar kultúra szakadásait. Ehhez nemcsak biztos esztétikai ítélőképesség kellett, hanem szilárd felelősségtudat is.

Egy Duna Televízió-beli beszélgetésben hangzott el a következő történet, hiteles forrásból - maga Ilia Mihály „mesélte”: E. Fehér Pál Tiszatáj-ellenes filippikái a Népszabadságban jelentek meg, majd a főszerkesztőt berendelték a minisztériumba. Aczél György baráti mosollyal veregette meg Ilia vállát: „Ne is törődj vele!” Ilia a következő történettel válaszolt: „Apám juhász volt. Amikor az egyik bari elkóborolt, utánaeresztette a kutyát. Az megharap- dálta az állat inát, így terelte vissza a nyájhoz. A kárvallott birka apámhoz ment panaszra, neki sírt, mutatta fájdalmát. Apám széttárta karját, és azt mondta: Nem én haraptalak meg, hanem a puli.” - Ilia Mihály neve az 1975. januári szám borítóján szerepelt utoljára. Februárban a Szerkesztői asztal adta tudtuk „Ilia Mihályt, lapunk főszerkesztőjét saját kérésére tisztségéből fölmentették áldozatos munkájának elismerésével.” Az olvasónak talán akkor föl sem tűnt: az utolsó három szó a már kiszedett, kész nyomóformához lett utólag hozzá- toldva (látszik is).

94