Forrás, 1999 (31. évfolyam, 1-12. szám)

1999 / 5. szám - Szilágyi Gyula: Kegyelemkenyéren

el, erőfeszítései befejezetlenek maradtak. Ha elfogadjuk azt a tételt, hogy a társadalom emberi termék, s egyúttal az ember is társadalmi termék (Berger és Luckmann - 1966), akkor megállapíthatjuk, hogy a szocialista gazdasággal konform „produktumok” napjaink munkaerőpiacán nagyrészt eladhatatlanok. Mind az oktatási rendszer formális, mind a munkahelyek informális követelményrendszere kifejezetten gátolta a jelenlegi feltételeknek megfelelő munkavállalói személyiség kialakulását. Akit iskolai tanulmányai alatt arra kondicionáltak, hogy pontossága mellett szürke-szerény és csendes legyen, és a tanulmányokat követő húsz évben ez a stratégia számára gyümölcsözőnek is bizonyult, azt ma már nehezen képezhetjük át menedzsernek, vagy biztosítási ügynöknek.

A teljes névtelenséget kérő, egykori brigádvezető mosolyogva hallgatja a szocializáció történetiségéről szóló magyarázatot. Szóval termékek vagyunk, mégpedig korszerűtlenek. Tulajdonképpen nem is meglepő. A múltkor is olvastam egy újságcikket, amely azt bizonygatta, hogy a Kádár-rendszerben elveszett a munka erkölcsi értéke, mert a teljes foglalkoztatottság mellett is munkanélküliség volt, hiszen a gyárkapukon belül csak lődörögtek az emberek. Akkor eszembe jutott egy gyermekkori emlék. Talán nyolcadikba készültem, amikor a bátyám barátaival elmentünk dinnyét rakodni. Ketten álltak a pótkocsin, mi meg dobáltuk fel a dinnyéket, s amelyik leesett, az persze összetört. Délutánra szép, vörös halom állt a pótkocsi mellett. Mit mondunk majd a tulajnak? - kérdeztem. Hát azt, hogy rohadt volt - felelték. így van ez velünk is. Ejtettek bennünket, s most sokan mindent elkövetnek, hogy bebizonyítsák: az a dinnye rohadt volt.