Forrás, 1999 (31. évfolyam, 1-12. szám)

1999 / 4. szám - Fehér Zoltán: Kökénybokor (Harmath Lajosné – Schon Mária: Bäumelein-Träumelein)

főzést emlegeti szövegében, dér dallamát viszont harmonikást utánzó karmozgással kísérik.

A hajósiak eredetéről is árulkodnak a dalszövegek. „Ich bin ein Musikant / Ich kommt von Schwaben-Land” - mondja az egyik. A játékok térformája, mozgásanyaga és maguk a játéktípusok javarészt megegyeznek a magyar gyermekjátékokéval. Hely- cserés, kiolvasó, fogyó-gyarapodó, hidas, páros forgó mind megtalálható itt. (Ezeket különösen érdemes volna összevetni Pécsiné Ács Sarolta kalocsai játékgyűjteményével!) A Dr. Florischitta (69) nevű játék utánzó kézmozgásokkal teljesen idegen a magyar gyermekjátékoktól. Az ugróiskola Európa-szerte ismert középkori eredetű játék, alaprajza is egy temploméra emlékeztet. A tűzhúzás, a farkasjáték inkább a sportjátékok közé illeszthető, bár ez utóbbit egy kérdés-feleletes párbeszéd előzi meg. Ä kavicsjátékok, a golyózás, a pénzezés, a bakugrás szintén sokfelé közismert, s a vers is dallamnélküli.

A hajósi gyermekek épp úgy készítették és használták játékszereiket, mint a világ minden részén. Játszottak pörgettyűvel, krumpliból készített ökrökkel, fából faragott szekérrel. Játékhangszerük volt a gabonaszárból, fűzfahajból, fűzfavesszőből készített síp.

Nem volnának németek a hajósiak, ha nem lennének „nevelő szándékú mondóká”- ik. Effélék a magyarban nem túl gyakoriak. Egy négysoros dó-hexakord kiszámoló le- ugró kis szextjeivel a mi fülünk számára furcsa (173), pedig a benne szereplő „Sári- Mári” történeti mondáinkból ismerős, még ha mi nem is tántinak nevezzük őket. A láncrímes mondókák - a mi „vala-vala” bokorrímeinkhez hasonló, de 10-15 soros versek - gyakran emlegetik Jánoshalmát, az egykori országos vásárok színhelyét, ahol sokszor találkozhattak a Bácska svábjaival. Ä számoló mondókák között van olyan, amely a 32 kártyalap megszámolásakor használatos.

A kétnyelvűség sokkal kisebb mértékben hagyott nyomot Hajós folklórjában, mint pl. a közeli Bátyáéban. De akad ilyen is: „Jó van: isch guat / Kalap: isch Huat”. Vagy „Egedem, hegedem jó András” (188-189.).

A népi humor gazdag tárházát jelentik a csúfolok. Kicsúfolták a meztelen fenekű gyereket, a bikát, a butát, a fogatlant. Voltak keresztnév- és családnév-csúfolók. Ismertek csalimeséket, nyelvtörőket. Sajnálatos, hogy a gyermekijesztők felsorolásakor azoknak csak rövid jellemzését adják, s nem közölnek velük kapcsolatos népi szövegeket. Ezek közül a boszorkány (Hexe) nálunk is ismert hiedelemalak, s még nem csúszott le a gyermekijesztők közé. Olvashatunk elhárító szerepű népi imádságokat. Az imakönyv első oldalára versbe szedve írták be a tulajdonos nevét. Szépek a születésnapi és a névnapi köszöntők. Az esztendő jeles napjainak költészete, talán az aprószentek napit kivéve, merőben más, mint a magyarban. A hajósi Mikulás viszont inkább elmenne alföldi subás pásztornak, mint szentéletű püspöknek. A „bölcsőske” című népi játék a mi betlehemezésünkhöz hasonló adománygyűjtő karácsonyi köszöntő, de hiányzanak belőle a pásztorok, inkább a „Szállást keres a szent család” története elevenedik meg benne.

Hasznosan egészíti ki a kötetet a szövegkiejtési tájékoztató, hisz az itt közölt szövegeket az irodalmi németet tanuló hajósi fiatalok sem tudják jól olvasni és értelmezni.

A könyv kiadását sokan támogatták a Művelődési és Közoktatási Minisztériumtól a Magyarországi Németek Országos Önkormányzatán át a helyi cégekig, vállalkozókig és magánszemélyekig. A zenei anyagot Müller János, a szöveget Thomas Haubruch lektorálta.

90