Forrás, 1999 (31. évfolyam, 1-12. szám)

1999 / 1. szám - Ankerl Géza: A világ anglo-emerikai magánosítása és a többi más írásmódú civilizációk

E tannak megfelelően a Gazdaság szuverenitását különösen az állammal és a közhatalommal szemben kell érvényesíteni, előnybe helyezni, fölénybe juttatni;

— s akár tekintélyelvű, akár a nemzet közakaratát kifejező', demokratikusan megválasztott kormányról van szó, mert a magánosítás a társadalmi folyamatok ésszerűsítésének fő' letéteményese.

E tantételek a bolsevizmus neveltjeinek eredetinek tűnhetnek. De a gazdaságtörténészek jól tudják, hogy tk. a gazdasági világválság és a rá válaszoló szocialista mozgalmak eló'tti ó'slcapitalista ideológiának új körettel való egyszerű felmelegítéséről van szó, amelyet a chicago-i 1976-os Nobel-díjas Milton Friedman ultraliberál monetarista közgazdász, Pinochet generális tanácsadója testesít meg.1 Nem hiába mondják, hogy a divat megújításához, megreformáláshoz elég a fél évszázada megjelent archivált divatlapokat újra fellapozni!

2. A társadalmi fejlődés ilyen ortodox-liberális értelmezésének messzemenő társadalompolitikai következményei vannak.

A magántőke, mint minden haladó ésszerűsítés letéteményese, előfeltétele, lehetőleg korlátlan (kivételeket alig tűrő) működési szabadsága lesz a legalapve- tóbb emberi jog.1 2

Az angolszász politológiai iskola szerint olyan táradalmi berendezés megvalósítathatatlan, amely a magántőke jóakaratán múló politikai és kulturális pluralizmusnál szélesebb-körűt biztosítana. (Churchill szerint ez még a legkevésbé rossz rendszer.)

A magántőke szent és sérthetetlen szabadságjogának tisztelete tette a Nyugat szemében Franco és Pinochet rendszerét annyira szalonképessé, hogy vele szövetkezhetett, annak ellenére, hogy a többi szabadságjogot véresen eltiporták. Jeanne Kirkpatrick3 asszony, a Georgetown egyetem jogásza, az USA ENSZ- küldöttségének volt vezetője kovácsolta a tekintély-elvűség és totalitariánizmus közti megkülönböztetést azért, hogy a kubai rendszerrel szemben alkalmazott kettó's tandardot legitimálja.

Az általános gazdaság-központú világszemlélet (torz) tükrében a magántőkés mint a társadalom „kenyérkeresője”, értékteremtője jelenik meg, — míg az állam mint egy adó-szívó vámpír és korlátokat állító, lábatlankodó; s a többi társadalmi tevékenység, mint a kultúra és a sport pedig, (ha az áruk eladását reklámozással nem segítik elő), mint valami haszontalanság.

A közhatalom megtűrt „szükséges rossz”, amelyet mint egy csőszt, csak akkor hívják, ha a tőkések egymásközti piaci osztozkodásának kaszinói játékrendjét a határidős (ún. futures és derive-) ügyletek válságba keverik, vagy ha a tőzsdén kívül zajló visszásságokat — a tőkével nem rendelkezők dologtalanságát, nyomorát, hajléktalanságát — valamiféle (nép) jótékonykodással el kell takarítani vagy legalábbis takarni.

Az ökonokratikus tőkés világrendben4 az áruba nem bocsátható, non- marketable (eladhatatlan) kultúra (vagy divatosabban kultúr-termékek maguk) is, akárcsak az állam a heréskedő haszontalanság kategóriájába esnek, s a busi- nessnek az adókedvezmények által megtakarított sponzoroló kegyeinek lesz alárendelve, mondhatnánk kiszolgáltatva, — akárcsak a média és a politikai pártok.

1 Friedman M. tanácsainak hosszútávú következményeiről lásd: Petras James és Vieux S.: The Chilian ’Ecomonic Miracle’: An Empirical Critique. In: Critical Sociology. 17(1990) 2. sz., 5G-72.

2 Ankerl, G.: Beyond Monopoly Capitalism and Monopoluy Socialism: Distributive Justice in a Competitive Society. Cambridge, Mass. 1978.

1 Kirkpatrick, J. D. J.: Dictatorships and Double Standards. New York, 1982.

4 Bell Daniel: The Cultural Conctradicions of Capitalism. New York, 1976.

22