Forrás, 1999 (31. évfolyam, 1-12. szám)
1999 / 1. szám - Ferencz Csaba: Globális változások, globális válság
Mindezek mellett a magyarság helyzete speciális nehézséget is rejt. Trianon ismert módon mind területileg, mind népességében, mind kulturálisan nagyon szétszabdalta nemzetünket. Tudjuk, hogy a működó' rendszerek a mesterséges, gépi rendszerektől és az éló' szervezetektől kezdve a nemzetekig bizonyosan megszűnnek működni, azaz nem élik túl, ha a rendszer csonkulása meghaladja a 20- 25 %-ot. A mi csonkulásunk ennél nagyobb volt. Valóban Isten csodája, hogy még vagyunk. Azonban a monoton romlás a nemzet legfontosabb mutatóiban, mint a népesség, a kulturális összteljesítmény, az egészségi és erkölcsi állapot stb., jól látszik. Ennek a folyamatnak a megállítása és megfordítása létkérdésünk. Elérni a szétszakadt nemzetrészek integrációjával lehet, ami nem politikai határok kérdése, bár a XX. századi határok természete miatt felszínesen nézve annak látszik. Egyik megoldás az összes nemzetrész EU-ba és NATO-ba integrálódása lenne. Viszont kifejezetten ártalmas, ha az európai integrálódás a nemzet részei közé további, újfajta határt húzna. Ez a gyors eltűnésünket, azaz a sajátos értékeink, köztük nyelvünk gyors eltűnését vonná maga után a már integrálódott anyaország területén is, egyidejűleg megpecsételve a Kárpát-medence többi magyar közösségének sorsát. A feladat tehát adott, csak nagyon nehéz, mert a II. világháború következményei egyike, hogy van olyan részünk is, amelyiknek csak további érdemi változások hozhatnak integrációs reményt. Itt Kárpátaljára gondolok. Az is nagyon nehéz körülmény, hogy a Felvidék, Erdély és a Délvidék országaik állapota miatt érthetően nem került be az integráció ún. első' körébe, s az sem biztos, hogy be tud kerülni egy ma még teljesen bizonytalan idóTien az ún. második körbe. Sajátos feladatunk ezért mind a további bővítés pártolása, mind olyan specifikus jogosítások elérése, amelyek remélhetőleg csak átmenetileg szükségesen, áthidalják a mai hovatartozási szétsodródásunkat, enyhítik annak következményeit. Enélkül nincs sok értelme magyar jövó'ról beszélni. Természetesen akkor sincs, ha demográfiai helyzetünkön gyökeresen nem változtatunk. Zárszó Látjuk, hogy végül is globálisan a helyzet fó' jellemzője ugyanaz, mint saját nemzetünk esetében: a felgyorsult változások következtében súlyosan időhiányos helyzetben kell megmaradni, az ehhez szükséges döntéseket meghozni, a szükséges lépéseket megtenni. Az is közös jellemző, hogy sem globálisan, sem saját esetünkben a sikerre nincs semmiféle előzetes garancia. A világ esetében divatos a képre felszínesen rátekintve okként a túlnépesedést megjelölni. Remélem, hogy a felrajzolt helyzetkép megmutatta, hogy nem erről van szól. Sőt. Ugyanis egy fontos szempont ide az összegezésbe kívánkozik. Arról van ugyanis szó, hogy a bioszféra egyetlen egy esetben sem alkalmazza a különféle részei létszáma szabályozására a faj vagy része önálló létszámstopját. Éppen ellenkezőleg, a bioszféra minden elemében a lehető leggyorsabban, azaz exponenciálisan szaporodik. Ennek érhető oka az, hogy csak így lehet megakadályozni a betegségek, az örökletes hibák eluralkodását a teljes populáción. Az örökletes hibák sem tudnak az exponenciálisnál gyorsabban szaporodni. A létszámot külső, önmagában is szelektív és nem kontraszelektív tényező (ragadozó, baktérium, vírus stb.) működése állítja be. Ma már pontosan tudjuk, hogy végzetes következményekkel járó hiba lenne a népesség mesterséges szabályozása. 19
